Így keresd a hibát 2010/02/09 Nincs hozzászólás

Ha minden hálózat tökéletes lenne, sosem lenne benne hiba, avállalatok nem tartanának informatikusat, csak a hálózat létesítésének ideléjére. Ebben a bejegyzésben azt nézzük át röviden, milyen eleveket érdemes szem előtt tartani, mikor hibát kell keresnünk, és megnézünk pár példát is.

Az én tapasztalatom az, hogy a legjobb előre eltervezett folyamatábra, workflow szerint végigmenni egy adott problémán. Tipikus probléma lenne, ha egy hibás számítógép esetét vizsgálnák meg, ezért inkább egy működésképtelen IP telefonét vegyük át, mint példa. Tehát kapok egy belsős e-mail értesítést, hogy a 4. emeleten a 245-ös mellék nem működik. Hogyan állok ehhez a problémához:

    • Az üzenet most kaptam nemrég, tehát a hiba “friss”. Átgondolom volt -e valami módosítás, programozás azon a melléken a közelmúltan.
    • Megfontolom, hogy a többi telefon működik -e. Én fel  tudom hívni magamat az asztali készülékről, tehát a hiba valószínűleg nem a telefonközpontban lesz.
    • Ha már a saját telefonomat nyomkodom, megvizsgálom mi történik, ha felhívom a 245-ös melléket. Semmi, elbont a hívás, tehát tényleg rossz a mellék.
    • Mivel IP alapú a telefonközpont, és én úgyis itt ülök a gépem előtt, sőt, még az IP telefóniához is értek, megnézem, hogy a központban nem lett -e semmi elállítva arra a mellékre specifikusan.
    • A szerverszoba ott van mellettem, már azon gondolkozom, hogy megnézzem a switchen, hogy linkel -e az a végpont rendesen, majd hamar lebeszélem magam: ha nem linkelne, akkor a telefonra felfűzött PC-ről sem tudott volna nekem e-mailt küldeni, másrészt ezt megnézhetném a menedzselhető switch felületén, harmadrészt, még ha nem is linkelne, a szerverszoba itt van mellettem, és ott nem járt senki azóta, tehát a hiba a zsínór másik végén van.

      Lusta informatikus vagyok, de nincs mit  tenni, nem jellemző, hogy a készülékek megjavulnak magától, ezért kikászálódom kényelmes bőrfotelemből, és felmászok a negyedikre. Fontos, hogy megnyugtassam a kollegát, és lássa, hogy törődöm a problémájával. De azért magam is ellenőrzöm, hogy tényleg nem lehet telefonálni, vagy csak szegény user szeretne valamit úgy csinálni, ahogy nem lehet.

      Érdemes ettől a ponttól kezdve, most hogy a logikus g ondolkodás megvolt, egy betanult módszert követni: a más sokszor említett OSI modell rétegeit aqlulról felfelé vizsgálni, működés szempontjából:

      1. A hardveres kapcsolat megfelelő -e. A vezeték nem törött (remek kábelteszterek vannak). A link LED-ek világítanak -e. Egyáltalán van -e tápellátás.
      2. A switchek működnek -e. Ha klasszikus switchről beszélünk, akkor más eszközök mennek -e rajta, ha menedzselhetőről, akkor megfelelő -e a portkonfiguráció (a másikportot kipróbálni itt sem árt, sőt, egyszerűbb is lehet, de hibaelhárírás tekintetében mindenképp éredemes a konfigurációt is megvizsgálni).
      3. A router működik -e. Kap -e az eszköz IP címet, ha statikus, akkor megfelelő hálózatból van -e, és nincs -e ütközés. Tesztelés céljára a ping parancs való.
      4. Szállítási layer, itt is a routerek illetve tűzfalak és átjárók konfigurációjában lehet hiba. A VoIP rengeteg UDP portot igényel a felsőbb tartományból, az 5060 vagy 2000-es TCP-n, és esetleg 69-es TFTP-n kívül.
      5. Ide általában én a SIP/SCCP regisztrációt/híváskezdeményezést szoktam sorolni. A hálózahoz ennek már sok köze nincsen, csak a két végponthoz, a központhoz, és a telefonhoz.
      6. Adattitkosítás. Itt esetleg a VPN át dolgozó távoli munkatársak jöhetnek szóba.
      7. Azonosítás. A SIP regisztrációhoz megfelelő a jelszó? A hívott számnak kéne egyáltalán működnie? Megjelenés. Mit ír ki a készülék kijelzője, és mit nem.

      Jellemzően én azt vallom, hogyha az első, logikus felépítésű részben nem sikerül az embernek megoldani VoIP témában a gondot, de legalábbis azonosítania azt, de meggyőződött a hiba létezéséről, akkor érdemes szakembert, például minket értesítenie. Ekkor rendelkezik már elegendő információval a szakember számára a hiba részleteivel kapcsolatban.

      Ajánlatot kérek

      Webkonferencia meghívó: A Cisco 2010-es IP-telefónia kínálata (100 felhasználóig) 2010/02/05 Nincs hozzászólás

       

      Webes előadássorozat
      a Cisco Magyarország és a
      Gloster telekom közös szervezéséven

      Ezúton meghívjuk Önt a Cisco Magyarország és a Gloster telekom által közösen szervezett

      “A Cisco 2010-es IP-telefónia kínálata (100 felhasználóig)”

      című magyar nyelvű előadásunkra, melyen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előadás során bemutatásra kerülnek a kis- és középvállalatokra méretezett Cisco forgalomirányítók, kapcsolók, telefonközpontok és IP telefonkészülékek egyaránt.

      Az előadáson való részvételéhez Önnek összesen egy számítógépre és azon egy böngészőre lesz szüksége. A hangátvitel is ezen (VoIP-on) keresztül történik majd, folyamatos lehetőséget biztosítva visszajelzésre, kérdezésre.

      Házigazda: Varga Viktória, Cisco Magyarország Kft.
      Előadó: Szekeres Viktor, Gloster telekom Kft.
      Előadás időpontja: 2010.02.11.(csütörtök) 10:00


      On-line regisztráció:

      1. Kattintson a következő linkre: https://cisco.webex.com/cisco/onstage/g.php?d=207797637&t=a
      2. Az oldalon nyomja meg a “Register” gombot.
      3. Töltse ki az adatait majd nyomja meg a “Submit” gombot.
      4. Amennyiben szeretne más érdeklődőt is meghívni, kérem írja be e-mail címét és nyomja meg a “Send” gombot, egyébként nyomja meg a “Done” gombot.

      A sikeres regisztrációról automatikus e-mail üzenetet küldünk.


      Ha segítségre lenne szüksége, kérem hívja a 06 1 456 8010-es telefonszámot, küldjön e-mailt a titkarsag@gloster.hu címre vagy látogassa meg weboldalunkat, ahol választ kaphat a leggyakrabban felmerülő kérdésekre: FAQ.


       

      Viktor

       

      Posted via web from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Cisco és nem Cisco 2010/02/04 2 hozzászólás

      Sokan kérdezik tőlem, mitől jobb a Cisco mint a többi? Meglepő módon rengetegen gondolják, hogy a márkaneven és megbízhatóságon kívül semmiben. Ezt mindjárt meg is cáfolom, és csak egy pár egyszerű hálózatos példát mutatok, hogy mivel tud többet egy Cisco eszköz, mint egy Linksys, D-Link  és egyéb SOHO  (Small Office, Home Office) eszköz.

      Nem rabolom drága időtöket, íme egy példa:

      Cisco 850 Router

      Cisco 850 Router

      A Cisco 800 Series routerek kissebbik modelljei méretben és külső megjelenésben a fém háztól eltekintve erősen hasonlítanak a tipikus ilyen SOHO eszközökre. De hol is van itt a nagy külömbség? A tudásban. És érdekes módon nem látszik. Első gondolata az emberenek a: “Mért szenvednék a parancssoros felülettel ennyi pénzért?”. A válasz a belső felépítésben rejlik. Ha hátulról nézzük, ugyanúgy

      • 5 ethernet (sőt, valamelyiken csak 4) port található, de ha a hardware felől közelítünk, mindegyik külön hálózati interfész, ha úgy tetszik NIC (Network Interface Card). Hogy mit értek ez alatt?
      • Mindegyik rendelkezhet saját hálózati beállítással, mindegyik kezelhet akár egy egész alhálózatot, külön külön, sőt kiválaszthatjuk, melyik NAToljon, melyik kérjen DHCP-n IP címet, és akár frissítsen egy DynDNS címet. A Cisco egyedi, szupertitkos
      • VPN megoldásáról nem is beszélve (ez a termék például tökéletesen alkalmas távoli telephelyekre).
      Routerek

      Routerek

      Miért sokkal olcsóbb a SOHO az üzleti routerhez képest?

      Ezzel szemben a SOHO eszközök úgy épülnek fel, hogy az operációs rendszer felé (ami mint már tudjuk, általában valami kis linux) kettő vagy három “hálózati kártya” látható, egy az internet (vagy uplink) oldal felé néz, tipikusan a NAT egyik oldalán, a másik a helyi hálózat felé, esetleg a WLAN külön szokott lenni. Hogy van akkor rajta mégis 4 RJ-45-ös csatlakozó a hátulján? Hát elé tesznek, egybe építik, a létező legolcsóbb kapcsolóval (switchel) jobb esetben, rosszabb esetben egy hubbal, amről már tudjuk, hogy osztott buszos ethernetet hoz létre. Ennek a hátrányait  bizonyára már mindenki tudja:

      • egy nagy collision domain (ütközési tartomány),
      • CSMA/CD algoritmus,
      • lassú sebesség. De még ha switch van benne, akkor is meg van kötve a kezünk konfiguráció tekintetében.

      Miért drágább egy üzleti router / switch?

      A Cisco switchek azon kívül, hogy

      • menedzselhetőek, megadható nekik interfészenként pár opció, mint például: biztonságtechnikailag fontos lehet az RJ-45-ös portokon csak bizonyos MAC címeket engedélyezni. Lehetséges,
      • letiltani és engedélyezni portokat.
      • Sávszélesség és duplex beállításokat megadni, QOSt programozni.

      A titok a VLAN-ban rejlik

      Sorolhatnám még a hasonló apróságokat, de én inkább egyet kiemelnék: Az úgynevezett VLAN kezelés. Erre persze nem mindegyik Cisco eszköz képes, viszont nincs más gyártónak olyan eszköze, ami ilyen okos lenne. A funkció lényege, és egyben végeredménye, hogy egyetlen ethernet kábelen több alhálózatot préselhetünk át, de nem akárhogy DHCP-vel, BOOTP-vel és egyebekkel, sőt, a switchen még úgyszintén portokon lehet állítani, hogy mihez férhet hozzá, és mihez nem.

      Hirtelen ezeket a dolgokat gondoltam a legfontosabbnak, de még van sok más apróság, amiben funkcionalitás tekintetében is több egy Cisco a többinél. Remélem nagyjából megértettétek amit írtam, de ha nem az sem baj, erre vagyunk mi.

      Ajánlatot kérek

      Sokan kérdezik: nálatok mennyi a belföldi percdíj? 2010/02/01 Nincs hozzászólás

      Egyre többen kérdezik, hogy van e valamilyen VOIP szolgáltatásunk és ha van akkor mennyi a percdíj? Nos jelentem van VOIP szolgáltatásunk, de önállóan nem értékesítjük (vagy csak kiemelkedően magas forgalom esetén pl. call center) esetében.

      Sok magyarázatot a dolog nem igényel, ebben a posztban a belföldi percdíjak olvashatóak.

      Szekeres Viktor
      http://gloster.hu/kapcsolat/arajanlatkeres

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Teletitkárnő szolgálat: így nem veszítek el bejövő ügyfélhívásokat! Nincs hozzászólás


      Akik engem, vagy a a Glostert hívják telefonon korábban észre vehették, hogy a hívásokat időnként egy-egy kedves hangú hölgy veszi fel helyettünk. De mi a titok nyitja, mi lehet a "trükk" a dolog mögött? Erről beszélgettünk Czabafy Bencével, az Interswitch Teletitkárnő Szolgálat ügyvezető tulajdonosával. 

      Szekeres Viktor: Elmondanád, hogy blog olvasók is tudják mi is a Teletitkárnő Szolgálat pontosan!

      Czabafy Bence: Ha valaki nem tudja, vagy épp nem akarja a telefonhívásait felvenni, akkor azokat át tudja irányítani hozzánk. A legegyszerűbb szituáció, hogy felveszünk egy üzenetet az ügyfelünk nevében, hogy ki keresett kit, milyen ügyben és azt elküldjük az előfizetőnk részére emailben, sms-ben épp ahogy kéri az ügyfelünk. Van amikor rendeléseket veszünk fel, hiba bejelentéseket kezelünk, termékekről, szolgáltatásokról nyújtunk információt. Próbálunk minden olyan szituációt megoldani egy vállalat életéből, ami nem igényli azt, hogy mi ott üljünk személyesen az adott cégnél, hanem így telefonon keresztül elvégezhető.

      SzV: Mióta csináljátok?

      CzB: Már 14 éve szolgáltatunk itthon, ti 10 éve vagytok ügyfelem. Ha így kimondom, magam is el-el gondolkozom ezen, hogy kevés ilyen horderejű dolog van az életemben! Az olvasók kedvéért elmesélem, hogy a Gloster nevében elsősorban hibabejelentéseket veszünk fel,  másodsorban azokat a hívásaitokat kezeljük melyeket foglaltság miatt nem tudtatok felvenni (overflow).

      SzV: Azért ennél biztosan van érdekesebb ügyfeled is….

      CzB: Történetünk során nekem talán az egyik legkedvesebb téma egy vaddisznópörkölt főző verseny ügyfélszolgálata volt, amit mi intéztünk!

      SzV: Ez jól hangzik. De hogy tudtatok ott besegíteni a telefonos ügyfélszolgálattal?

      CzB: A verseny előtt a jelentkezők regisztráltatását intéztük. Tájékoztattuk, a hívókat évről évre, hogy milyen kategóriákban lehet indulni, jelentkezési lapot küldtünk, majd azokat feldolgoztuk a rendezőnek. A több napos verseny alatt, pedig számos kérdést oldottunk meg, az elveszett tárgyaktól kezdve, egészen például addig, hogy a beeső vendégeknek segítettünk szállást találni a közelben. Nem is gondolnátok, hogy egy jó vaddisznópörköltért mit meg nem kell tenni! (mosoly)

      SzV: Egy kicsit komolyabbra fordítva a szót, hogyan tudtok ennyi különböző ügyfélnek dolgozni egy időben?

      CzB: Szolgáltatásunk lelke egy jól kialakított belső rendszer. Egyszerűen hozzá jutnak lányok az információhoz, és mindig pontosan tudnak válaszolni, adatot elkérni és rögzíteni. Ha valamikor, most biztos fontos mindenkinek, hogy az idejével jól tudjon gazdálkodni. Ebben mi nagyon jók vagyunk és pont ezt szeretik az ügyfeleink, hogy rengeteg dolgot oldunk meg helyettük, amiről az információt perceken belül meg is kapják tőlünk.

      SzV: Ezt nekem is meg kell erősítenem. Ha épp tárgyalok és nem tudom a mobilomat felvenni, az olyan jó érzés, hogy néhány perc múlva jön az sms tőletek és benne van, hogy ki kereset és egyből tudom is visszahívni a megbeszélés után a hívót, ha fontos. De honnan jön a Teletitkárnő szolgáltatás ötlete? Te találtad ki?

      CzB: A 90-es évek elején Hollandiában dolgoztam egy call-center szoftverfejlesztő cégnél. Az ő egyik ügyfelük volt a Holland Interswitch. Nem az én ötletem volt, nekem „csak” jól kellett itthon megcsinálni.

      SzV: Végezetül, mit gondolsz melyek lesznek a jellemző call centerek trendek 2010-ben?

      CzB: Szerintem olyan időket élünk, amikor a trendeket inkább az igények alakítják, és nem fordítva. Sokkal tudatosabbak vagyunk beruházásainkban. Egy biztos, egy új ügyfelet, vagy vásárlót ma sokkal jobban megbecsülünk, mint korábban. És ki ne szeretne még több vásárlót elérni. Vannak, akik ennek elébe is mennek. Ezért gondolom, hogy 2010 a mi évünk is lesz, még több hozzánk kiszervezett ügyfélszolgálatot fogunk ellátni.

      Szekeres Viktor

      Két hetes ingyen próba a blog olvasói részére:
      http://gloster.hu/kapcsolat/arajanlatkeres

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Hogyan spórolt meg 600 ezret egy ügyfelem azzal, hogy IP telefóniára váltott? Nincs hozzászólás

      IP telefónia használatával nem csak VOIP-os percdíjakon, hanem zöldmezős beruházás esetén az eszközökön is jelentősen spórolhatunk – most megmutatom hogyan.

      Ez az ügyfelem épp költözés előtt állt amikor kapcsolatba kerültünk. Az új helyszínre mindenképpen szükség volt helyi hálózati megoldásra (vezetékes (LAN) és biztonságos vezeték nélkülire (WIFI) egyaránt) és telefonközpontra (PBX). Két út előtt állt: vagy külön-külön megveszi (és üzembe helyezteti) mind a kettőt, vagy valamilyen integrált megoldás révén többlet tartalomhoz és megtakarításhoz jut.

      Ez utóbbit választotta, nézzük miből jött neki össze több mint félmillió forint megtakarítás:

      Fele annyi végpont

      A fenti ábrán látható, hogy a telefonok és a PC-k mindössze egy strukturált végpontot használnak. Azaz nem kell külön telefonos és IT hálózatot építeni, mindez megoldható egyetlen (LAN) hálózattal.

      Egy strukturált végpont piaci ára: kb. 13 000 Ft
      Megspórolt végpontok száma: 48
      Összesen: kb. 624 000 Ft

      Fele annyi kapcsoló  / telefonalközpont mellékoldali hely
      szükséges
      Ahogy fenti tételnél is, úgy itt is az köszön vissza, hogy nem kell külön kapcsoló (switch) az IP telefonok és a az IT végpontok alá. Azaz egy kapcsoló portról un. smart portról (801.Q) üzemeltethető egy végpont rajta a telefon és arról továbbkapcsolt IT végpont. A kapcsolóan a két hálózat (a telefon és az adat) virtuálisan két külön hálózatra oszlik, (VLAN) melyben a kiváló hangminőség érdekében hang csomagok előnyt kapnak az adatcsomagokhoz képest (QOS).

      Egy nem managerelhető 24 portos 10/100-as minőségi switch kisker ára: kb. 100 000 Ft.
      Megspórolt darabszám: 4
      Összesen: kb. 400 000 Ft

      Nem szükséges tápegység a telefonkészülékekhez

      Az IP telefon – ugyan úgy mint az “okos” alközponti rendszertelefonok – tápellátás nélkül nem működnek. A szükséges áramot vagy egy tápegységen keresztül az elektromos 220-ból vehetik, vagy magából a kapcsolóból (POE switch). Erre bármilyen manapság épített vezetékes strukturált (UTP) hálózat alkalmas (Cat5, Cat5e, Cat6). Ha olyan kapcsolót választunk mely képes tápot szolgáltatni a telefonoknak (POE) akkor nem szükséges a készülékek “alá” külön külsős tápegység. A központosított táp további előnye, hogy az összes IP telefont központilag lehet szünetmentesíteni is.

      Egy tápgyeség ára: 3000 Ft
      Telefonok száma: 48
      Összesen: 144 000 Ft.

      Szükségtelen külön forgalomirányító, (router) tűzfal (firewall) és VPN koncentrátor használata
      A telepített integrált szolgáltatásokat nyújtó készülékben (ISR router) már automatikusan benne van a VPN koncentrátor funkció. Azaz bárki – akinek van hozzá jogosultsága – bármilyen nyilvános interneten át, egy titkosított kapcsolaton keresztül elérheti a belsős céges hálózatot, láthatja a közös fájlokat, indíthat telefonhívásokat. A cég a készülékkel csatlakozik egyébként az internetezhet is ezzel a készülékkel védekezik az illetéktelen behatolások ellen is (tűzfal, Firewall).

      VPN képes router: 80 000 Ft.
      Megspórolt mennyiség: 1
      Összesen: 80 000 Ft

      Ha összeszámoljuk a fenti tételeket 1 248 000 Ft-ot kapunk, de nem is enyhe demagógia volna azt állítani, hogy mindezt megspórolta. Ugyanis a fenti funkciókat eszköz oldalon kifizette, de egy integrált megoldás keretében. Korrektül akkor járunk el, ha ennek a megtakarításnak nagyjából a felével számolunk. Így egy IP telefóniás bevezetéssel elérhető megtakarítás kb. 624 000 Ft egy 48 felhasználós hálózat esetében.

      Ez csak az azonnali megtakarítás, ebbe még nem számoltuk bele amit a VOIP-os percdíjakon és GSM adapter használatával nyer meg. De az már egy másik történet…

      Viktor
      Árajánlatkérés:
      http://gloster.hu/kapcsolat/arajanlatkeres

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      VOIP központot modulárisan 2010/01/28 Nincs hozzászólás

      Aki kicsit is foglakozott már informatikával tudja, mért jó a moduláris felépítés. Könnyebben lehet hibát keresni, egyszerűbben lehet javítani, és könnyű további kiegészítőket készíteni. Ahogy azt említettem a korábbi bejegyzésemben, az IP kommunikáció meglehetősen élesen elválasztható részekre (rétegekre) bomlik. Ha telefonközpontot vásárolunk, elvárás lehet ugyanez.

      Hogyan is néz ez ki nálunk?

      Van a Gencom termékünk. Az egész egy CentOS Linuxon alapul, ami nem sokat jelent, mert a csomagkezelőt nem nagyon használjuk. Grafikus kezelőfelület (X) nincs. A központot webes felületen át érjük el. Van egy kiszemelt stabil kernelünk, ez  vezérli a hálózatot, akár a routolást. Ezt mondhatnánk alapszintnek, és ez az a szint, ami az OSI második és harmadik rétegét fedi le. Ennél eggyel magasabb szinten ketyeg egy Asterisk, szintén egy kiszemelt stabil változat, az 1.4.x-es sorozatból. Ez is teljesen moduláris felépítésű, megfeleltethető az OSI ötödik és hatodik rétegének. Továbbá van egy Apache webszerver php-vel, ami az Asterisk konfigurációs fájljait írja, illtve Berkley Socketen át kommunikál az Asterisk API-val, és jórészt a konfiguráció érvénybeléptetése érdekében újraolvastatja az Asteriskkel a frissített konfigurációs fájlokat. Ő szolgáltatja a megjelenítési rétegnek megfelelő funkciókat, illetve tartozik még ide egy MySQL adatbázis szerver, ami a híváslistát (CDR – Call Detail Records) tárolja, ezt az Asterisk írja (asterisk-addons csomag), de a php-s webes felületen lekérdezhető.

      Ezzel szemben a Gencom mini csak kevés dologban különbözik: a 2.4-es szériából teljesen natív kernelje van, amit firmware formájában létezik. A hívásnaplót natív szöveges fájlban (csv – comma separated values – vesszővel tagolt értékek) tárolja a rendszer, hogy ne egye a memóriát az SQL. A webes felület a kliensoldali Javascript-en alapul, így a processzort se terheli túl. Az Asterisk is kicsit kevesebb modullal fut rajta.

      Érdekes, a Cisco tananyagok tele vannak elméletekkel, modellekkel mint az OSI, TCP/IP, mégis a termékeik felépítéséről nem sokat beszélnek, sokkal inkább annak konfigurációjára összpontosítanak. Pedig az UC500-as sorozat bármennyire is integrált megoldás, mégis részekből áll. Aki a hálózati részben otthon van, az ismeri a különböző bővítőkártyákat amit a Cisco routerkbe leht tenni. Az UC is ilyenekből áll, csak egybeépítve. A hardver adott, az operációs rendszer elég egyedi. Az IOS (Internetwork Operating System) a Cisco saját terméke, ez a Unix adja a rendszer lelkét itt is. Ehhez jön hozzá a CallManager Express, illetve a Unity Express. Érdekes módon bár ezek egybe vannak építve, mégis programozáskor kiderül, hogy a Unity Express-t például egy másik IP címen érjük el.

      Megközelíthetjük a Cisco esetében a témát kicsit hardveresebb szempontból is. A készülékben van rengeteg féle-fajta memória, és nem egyszerű átlátni a dolgot. Alapvetően az nvram az, ami az indítóregisztert tárolja, illetve az indításkor betöltendő konfigurációt. Az operációs rendszer, mint képfájl létezik a készülékbe cseréléhető nyíláson behelyezett CompactFlash memóriakártyán. Ez indításkor kibontódik a ramba (ha jól számolom, ez már a harmadik memória), sőt ide kerül egy másolat az indítókonfiguráció, amit tetszőlegesen szerkeszthetünk, a futási idő alatt, a változások azonnal érvénybe is lépnek. A CallManager Express szoftver, a maga kis minimális webes felületével úgyszintén a flash kártyán található. A Unity Express viszont a hardveren belül is szeparálva van, komplett másik Unix. A parancsok és a működés viszont nagyon hasonló.

      Ezek után mondhatja nekem bárki, hogy egyszerű termék az UC500-as sorozat, nem az. Írtam már korábban is, hogy aki Cisco-ra adja a fejét az ne azért tegye, mert egyszerű és működik. Működik egy bonyolult konfiguráció után. Még a Cisco-n belül is a VoIP teljesen külön világ, nem csoda, hogy külön képzés a Cisco Voice Specialist.

      Ajánlatot kérek

      Hívásirányítás 2010/01/25 Nincs hozzászólás

      A régi telefonközpontokon mindig előhívószámmal kellet kifelé irányba tárcsázni, ráadásul most változtak a mobilhívások módszere is. Mitől függ, és hogyan működik ez a dolog? Erre keressük a választ

      Nem meglepő, hogy ez az opció kizárólagosan a konfiguráción műlik. A Cisco rendszereknél egy ’secondary-dial-tone’-nak nevezett megoldással van lehetőség a régi megoldás mellett maradni. Egy laikus mindjárt azt kérdezné: mért is jó ez? Egyáltalán van ennek előnye?

      A válasz igen, van, de nem az amire először gondolnánk. Én arra gondoltam, amikor erről először halottam, hogy ezzel lehet jogosultságot adni/elvenni kifelé irányuló hívásokra. Nem így van. Ennek egyetlen oka van: a megszokás. Viccesen hangzik! Sőt, nem is annak a megszokása, hogy elő kell tárcsázni egy számot, hanem az idő.

      Egy VoIP telefonon a rendszer a szám beírása után vár még egy másodpercet, hátha akar még a felhasználó számjegyeket beütni, és bár rövid ez az idő, mégis valakit úgy tűnik idegesít. Ezt lehet ezzel a funkcióval elhárítani. Különböző előhívó számokkal más fővonalakon át lehet kimenni. Mi lehet még ennek előnye? A fővonali oldalon a szolgáltató ilyenkor valóságosan, gombnyomás időben kapja meg a beütött számokat. Manapság ez már nem jelent előnyt, régebben, kompatibilitási problémák előfordulhattak, én nem tapasztaltam ilyet.

      Gondolom már világossá vált, hogy ez nem éppen a legideálisabb megoldás, ennél egy VoIP rendszer lehet okosabb. Az előbb már írtam, hogy a telefon vár,  egy kicsit, és ha “meggyőződött” (eltelt az az idő), hogy a teljes szám be van írva, akkor küldje tovább a hívásirányító felé. Ha nekünk nagyon sürgős, akkor egy kettőskeresztre azonnal küldi (GrandStream telefonok van külön Send gomb a # alatt). Ebből a leszűrhető a lényeg: a központ egy teljes számot kap meg, és okosan gondolkozik. Először a belső mellékek között keres, ha nem talál, megy a fővonalra. Ez a megoldás hasonlít az alhálózat és az alapértelmezett árjáró kérdésére az adathálózatokban.

      Sőt, ez még nem minden, a központhoz ugyanis adott esetben több fővonal lehet kapcsolva, például a VoIP szolgáltatón kívül egy ISDN és akár GSM adapter is. Erre a célra a központ konfigurálójának szabályokat kell létrehozni. A szabályokat a reguláris kifejezésekhez tudnám hasonlítani, bár annyira nem okosak. Hivatkozni lehet a hívott szám hosszára, adott számjegyére, akár számtartományra. Sőt, ezzel a megoldással akár a a 0690-es számokat le is lehet tiltani. De a legbeváltabb módszer az Asterisk esetében a 0620-as, 30-as, 70-es számok GSM adapterre irányítására kitalált _06[237]0X. mely annyit takar: minden számot ami 06-al kezdődik, és utána 2,3,7 áll majd egy nulla, és még legalább egy karakter, azt irányítsa eszerint a szabály szerint.

      Nagyon Geekeknek: Amiről most beszélek dialplan-nek hívják a telefóniában. Az asterisk alapértelmezés szerint az /etc/asterisk/extensions.conf-ból olvassa ezt ki, de ide be lehet #include-olni más fájlokat is. Egy új hívást a rendszer a [default] kontextusból indít. Ide jellemzően más kontextusok listája kerül be. Lépéseket kell itt meghatározni, hogy mi történjen a hívással. (pl.: _s,1,Dial(SIP/ePhone,${ARG1})

      Gencom mini - kimenő út hozzáadása
      Gencom mini – kimenő út hozzáadása

      Cisco-ban ezt egy kicsit bonyolultabb összehozni, ott a ‘destination-pattern’ opcióval lehet játszani a ‘dial-peer voice’ módban. Illetve itt a számok módosíthatóak is ‘translation-rule’-okkal. Erről részletesebb leírást nem adnék, a Cisco oldalon van, másrészt meg ez egy elég bonyolult konfiguráció, parancssoros felületen bejárni egy ilyen nagy eseményhalmazt. Azt elfelejtettem, hogy az ilyen szintű beállításokat a Cisco-nál csak parancssoros felületről lehet elérni, amit teleneten, sshn vagy console porton át lehet megtenni.

      Ökölszabály: mindig járjunk utána mi az aktuális álláspont a segélyhívószámok konfigurációjával kapcsolatban.

      Cisco - dial-peer
      Cisco – dial-peer

      Ezeket a fent említett konfigurációs beállításokat a Gencom rendszereken a kimenő utak / outbound routes menüpontok alatt kell keresni. Értelme csak akkor van, ha a fővonalak rendesen be vannak állítva a ‘Trunks’ menüpont alatt, a fővonalak beállításához kérje segítségünket.

      Ajánlatot kérek

      Index – Tech – A távmunka segített a BKV-sztrájk alatt 2010/01/23 Egy hozzászólás


      A távmunka segített a BKV-sztrájk alatt

      2010. január 22., péntek 16:50

      Közel harminc százalékkal nőtt a HP távmunkásokat kiszolgáló központjának forgalma a budapesti tömegközlekedési sztrájk alatt.

      A múlt héten zajlott közlekedési káosz számos alternatív megoldást kényszerített ki Budapest lakóitól. Új erőre kapott a telekocsi-mozgalom, aminek köszönhetően egy autóban végre nemcsak egy utas ült, de mérhető növekedést produkált az interneten keresztül végzett távmunka is, amire egyébként számos nagyvállalatnál eddig is volt lehetőség. Most azonban a lehetőségből kényszer lett.

      A Hewlett-Packard Biztonsági Központja (HP MSC) több mint egy tucat, Magyarországon működő multinacionális vállalat és államigazgatási intézmény forgalmi adatait elemezte a közlekedési sztrájk időszakára vonatkoztatva.

      A központhoz már a sztrájk kezdetén több bejelentés érkezett a partner-szervezetektől, melyben jelezték, hogy a távoli hozzáférések száma érezhetően megnövekedett. Egyértelművé vált tehát, hogy munkatársak automatikusan a számítógépükkel és internetkapcsolatukkal hidalták át, hogy nem tudtak közlekedni a városban.

      Ha kényszerből de végre elkezdték felismerni a cégek és az állami intézmények, hogy nem kell feltétlen a munkavállaló személyes jelenléte a munka elvégzéséhez. (Tegyük hozzá: ez munakörönként erősen változhat.)

      A technológia megfizethető, a sávszélesség elegendő, sőt ahogy az alábbi bejegyzésben olvasható még országhatárokon át is működőképes. http://alkozpont.net/londonbol-jelentjuk-eles-teszt-alatt-jol-teljesitett-tavmunka-megoldasunk/

      De miért kell ehhez sztrájk, a gazdasági kényszer, az emberek józan esze miért nem elegendő ehhez?

      Reméljük a távmunka robbanásszerű terjedésének következő állomása nem egy országos közlekedési munkabeszüntetés lesz.

      Viktor

      Posted via web from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Kodekek és egyebek 2010/01/22 Nincs hozzászólás

      Biztosan ismerős a helyzet, hogy feltelepít egy operációs rendszert, legyen az Windows, Mac vagy Linux, és a gép a mai világban addig gyakorlatilag használhatatlan, amíg nincsenek megfelelő kodekek telepíve (divx , perian, gstreamer és egyebek). Nekünk rendszergazdáknak ez egy rendszeres probléma. A VoIP technológia is alkalmaz különböző kodekeket a hang tömörítésére.

      Itt azonban egyszerűbben működik a dolog. A telefonálásra használt protokollok, így a SIP is, megvalósít egy rendkívül érdekes szolgáltatást, amennyiben a készülékek közzétesznek egy listát az általuk használható kodekekről priorizálva, és az első azonos kodekekkel fog létrejönni a Session.

      Ebből a lényeg ki is derül: egy adott kodeket vagy megvalósít egy készülék, vagy nem. A legtöbb készüléken ettől függetlenül változtathatunk a priorizálás sorrendjén, sőt, le is tilthatunk bizonyosakat. A fizikai készülékeket általában nem lehet új kodekekkel felruházni, elképzelhető esetleg firmware frissítéssel, de nem jellemző. Érdekesebb a helyzet a telefonközpontokkal. A Cisco ilyen tekintetben nem nagyon bővíthető, az Asterisk annál inkább. Ez egy moduláris rendszer, az kodekek is mint modulok léteznek (/usr/lib/modules/asterisk).

      Fontos tudni, hogy egy beszélgetés során kitétel, hogy csak a két végpont végez kódolást vagy dekódolást, a hívásirányító rendszerek (telefonközpontok csak nagyon ritkán, ez garantálja a hangminőséget is). Ezért is elég nekik kisebb teljesítmény. Ezért képes a Gencom-mini ilyen minimális hardveren futni. Kevés erőforrást igénylenek a hangosmenük és a hívásrögzítés is, mert a már megfelelő formátumban lévő anyagot “olvassa fel” a rendszer, vagy az adott kódolás alapján írja azt lemezre. A belehallgatás funkció tulajdonkép nem igényel plusz erőforrást, mert az IP csomagok unicast helyett multicast módon továbbítódnak. Sokkal erőforrás igényesebb a konferenciahívás, ahol két vagy több hangsávot kell összekódolni, és azt multicastolni. A legdurvább pedig az IP fax szolgáltatás, mikor az analóg jeleket kell értelmezni digitális módon, illetve nagyon hasonló, mikor a DTMF kódokat az audiosávból kell kinyerni. Ezeket a rendszer alapvetően SIP-es szöveges információként küldi.

      Nézzük át, milyen kodekek a népszerűek:

      • G.711 ulaw/alaw – legáltalánosabb, a különbség az amerikai és európai szabvány (mint a TI/E1), Fax átvitel képes.
      • G.729 nagyon erős tömörítés. Asteriskhez fizetős.
      • GSM a mobiltelefonokhoz használt, tömörített szabvány.

      Meg kell említeni az analóg-digitális átalakítás kérdését is. A telefonrendszereken szabványos a 8000Hz-es mintavételesés, 8bites tárolás, mono (egy hangsáv).

      A hangkódolás is megjelenik mint késleltetés a kommunikációban, ezért sem érdemes a telefonokon spórolni. A fel nem dolgozott csomagok u.n. jitter-bufferbe kerülnek. Csomagszinten UDP protokoll használata miatt az elveszett csomagok nem kerülnek újraküldésre, nincs is értelme, mert valós időben kell gondolkodni.

      Kodek táblázat

      Kodek táblázat

      A kodekek tömörítési képességeinek ismeretében tudunk internet sávszélességet számolni. Ha alul számoljuk magunkat, rendkívül idegesítő tud lenni a rossz hangminőség, szakadozó szavak. Érdemes 10%-ot rászámolni, mert a SIP kapcsolat (Session) fenntartása is hálózati kommunikációnak számít.

      Ha többet szeretne megtudni arról milyen internet kapcsolatra van szüksége, akkor hallgassa meg a Tárcsahang Rádió ide vonatkozó adását, vagy keressen fel minket.

      Ajánlatot kérek

      Londonból jelentjük: éles teszt alatt jól teljesített távmunka megoldásunk Nincs hozzászólás

      A sors úgy hozta, hogy egy rövid ideig a céget távolról Londonból kell irányítanom. "Legalább most kiderül, hogy amit árulsz Viktor az mennyire tudja azt amit állítasz róla" – mondták rögtön ismerőseim. Nos, majd egy hét után íme az első teszteredmények!


      Amint az ábrán is jól látszik a helyi intenret inkább a nevetséges, mint a használható kategória: annak az ügyfélnek akinek ilyenje van egyértelműen azt szoktam mondani, hogy kizárt dolog hogy jól működjön a dolog. Te vegyünk át néhány tapasztalatot tényszerűen:

      • a biztonságos, titkosított bejelentkezéshez az ingyens Cisco Easy VPN klienst használom. Ez az a szoftver amivel csatalakoz az irodai router / telefonközpont készülékhez a UC520-hoz. Stabil, nem fagy ha x időn át nincs érdemi adatkapcsolat sajnos lebont ezen még állítani kell.

      • A bejövő és kimenő telefon hívásaimat a notebook-omon egy headset és a Cisco IP Communicator segítségével intézem. A hangminőség kiváló, igaz tömörítést (G.729) használunk a gyenge sávészelléség miatt.

      • Roamingot NEM fizetek, mert a mobilomat átirányítottam az irodai vezetékes számra, amit itt csörög Londonban.

      • A belsős rendszereimet (SAP, levelezés) távoli asztalon keresztül érem el. A sebesség itt már nem mindig az igazi, bár nehéz eldönteni, hogy a SAP, a szerver vagy kapcsolat miatt.

      • Az ügyfeleket SAP-on keresztül egy kattintással hívom, és ezeket a hívásokat kiadja a Softphone-ra a telefonközpont. Ez rengeteg időt megtakarít, arról nem is beszélve, hogy biztosan nem tárcsázok félre.

      • Dokumentumok, online megosztásához és videokonferenciához  Webex-et használunk. Lényege, hogy nem kell telepíteni semmit, küldök egy linket a résztvevőknek, belépnek és már működik is!

      Összefogalava a megoldás jól állta a próbát, de a személyes találkozókat, az emberi interakciók nélkül nincs üzlet, a távmunka és más technológiai megoldások ezt biztosan nem pótolják.

      Vikror
      Árajánlat kérés telefonközpontra:
      http://gloster.hu/kapcsolat/arajanlatkeres

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Londonból jelentjük: a SIM kártyát ingyen utánad vágják a TESCO-ban Nincs hozzászólás

      http://picasaweb.google.com/lh/photo/YWdNxUwLQm7fmwOji2Zjog?feat=directlink

      A SIM kártya annyit sem ér a szigetországban, hogy a osztogatják a repülőn, sőt egy-egy nagyobb bevásárlóközpontban is ingyen hozzá lehet jutni. Az üzleti modell világos: mindenki a feltöltésre hajt.

      A mai napig nem felejtem azt a sajtótájékoztatót, ahol az akkori budapesti főkapitány felháborodva követelte a törvény módosítását, mely lehetővé tette, hogy bármilyen személyes okmány felmutatása nélkül feltöltős SIM kártyát vásároljunk. Ma már csak előfizetői szerződéssel lehet hivatalosan SIM kártyát venni nálunk – nem úgy Angliában. Itt senkit nem érdekel az előfizető személye, utánad hajítják a kártyát: csak töltsd és beszélj rajta…

      Hatások:

      • azoknak is lehet telefonjuk akik nem akarják személyes adataikat megadni sehol (pl. illegálisan bevándorlók stb.)
      • ha új számot akarunk SOS akkor nem kell használt SIM kártyát venni melynek a számát a korábbi tulajdonos ismerősei hívogatják, hanem szép új számunk lehet
      • egyszerűbb, könnyebb kevésbé bürokratikus
      • tény: bűnüldözési szempontból elönytelen

      A képen egyébként a brit TESCO ajánlata látható, aki nem kevesebbet ajánl mint korlátlan beszélgetést és SMS-ezési lehetőséget havi 30 fontért (Kb. 9000 HUF).

      Viktor
      Árajánlat kérés telefonközpontra:
      http://gloster.hu/kapcsolat/arajanlatkeres

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      IP hálózati modellek 2010/01/20 Nincs hozzászólás

      Mint rendszergazda megszoktam, hogy a számítógép hálózat vagy működik, vagy nem. Esetleg elképzelhető, hogy lassú, ilyenkor általában gyorsabb szabvány után nézek. Az IP telefónia esetében a helyzet kicsit összetettebb. Lehet nekem akár gigabites hálózatom is, ez még nem garancia a megfelelő működésre.

      Előfordult már velem, hogy ügyfelünk rossz hangminőségre panaszkodott, majd le is írta magukat a készülékeket, illetve a technológiát amit használtak. Pedig mint később  kiderült, a készülékek tökéletesek voltak. Általános rendszergazdaként én is úgy gondoltam, hogy az IP telefónia kizárólag az IP, vagyis az OSI modell harmadik rétegén működik. Van benne valami igazság, mert az ennél alacsonyabb rétegek elvben teljesen függetlenek az IP telefónia szempontjából. A magasabb számú rétegekre sokkal jellemzőbbek a VoIP-al használt protokollok. Az UDP, RTP, és végül a SIP vagy SCCP.

      OSI modell

      OSI modell

      A téma azonban ennél sokkal összetettebb. Ha a hálózaton hangot szeretnénk átvinni, az hasonló módon utazik, mint az adat. Ezt úgy értem, hogy az aktuális adó oldalon a hang digitális adattá alakítása után ugyanúgy feldarabolódik és “leutazik” a rétegek között, akárcsak egy fájlt szeretnénk küldeni. A vevő oldalon meg ellenkező irányban történik mindez.

      A különbség azonban ott van, hogy ez telekommunikáció. Nem csak arra gondolok, hogy kétirányú, hanem ennek következményeképp valós idejű. Hiába van az embernek király telefonközpontja és telefonjai, ha a hálózat többi része nem megfelelő. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést egy kicsit közelebbről:

      • Az első és talán legfontosabb, hogy a régebben (még az ezredforduló magasságában) használt u.n. osztott-buszos Ethernet semmiképp nem alkalmas IP telefóniára. Az osztott busz a co-ax kábelekkel kötött időkből származik, de mikor jött a modern UTP ezt nem törölte el. Hosszú ideig volt hatalmas különbség a hubok és a switchek árai között, szerencsére már csak az utóbbit lehet kapni. Azonban el tudom képzelni, hogy még mindig van ahol hubokat használnak. IP telefóniában elengedhetetlen, hogy az eszközök full-duplex módban működhessenek, tehát egy u.n. collison-domain-be pontosan két eszköz legyen. Ilyenkor a CSMA/CD algoritmusra nincs szükség, és a második rétegen nem alakulhat ki frame ütközés.
      • Az előbbi probléma fent állhat az olcsóbb,” router”-eknek nevezett eszközök esetén is. Ezekben tipikusan négy RJ45-ös aljzat található együtt, és nem biztos, hogy mint switch van összekombinálva. (Én személy szerint azt is kifogásolhatónak tartom, hogy ezekbe az olcsó routerekben csak két IP interfész van csak, és rá merik írni, hogy “öt portos”.)
      • Ha sikerült meggyőződni, hogy az előbbiek szerint topológiailag rendben van a hálózat, akkor még mindig  fent áll a veszélye, hogy ezek az eszközök még mindig nem az ideálisak. A switchek között is sok a különbség. Alapvető állapotában mindegyik egy MAC address táblát tart nyilván, a problémák nem is itt jelentkeznek. Amikor a switch megkap egy Ethernet frame-t valamilyen szintű ellenőrzést végez, mielőtt továbbküldi. A frame keretében van egy FCS (Frame Check Sequence)  mező, ami alapján meg kell vizsgálni, hogy hibamentes volt -e az átvitel. Ennek több módszere van, és ebből bizony adódhat késleltetés. Sőt, sajnos az alsó, de még a középső kategóriás switcheken sincs lehetőség ennek állítására. Mindenképp menedzselhető switchre kössük a telefonokat.
      • A fentiek mellé jön még, hogy minél kisebb százalékban keletkezzen hibás frame. Ezt pedig minőség kábelezéssel lehet elérni, a maximális 100m-es vezetékhosszat betartva. Figyeljünk oda, a 100Mbps hálózattal szemben a gigabites kapcsolat mind a nyolc szálat használja, és követelmény a CAT6-os vezeték is.

      Innentől kezdve a belső hívásoknak tökéletes hangminőséget kell produkálniuk, persze megfelelő eszközkonfiguráció mellett (itt értem azt, hogy nincs hurok a hálózatban, vagy a spanning-tree protokoll aktív). Gondolok itt a kodekekre és hasonlókra, melyet majd egy másik bejegyzésben tisztázok. Viszont mi a helyzet a külső hívásokkal? Itt már sokkal inkább számít a sebesség is. Nem tévedünk sokat, ha hívásonként 100KB/s-os sávszéllel számolunk, 50-el fel, 50-el le. Sajnos a szimmetrikus internetkapcsolatok még nem olcsóak, ezért a feltöltési sávszélesség jellemzően a kritikus pont.

      Jellemző, hogy valószínűleg az intenetkapcsolatot másra is szeretnénk használni, és a szolgáltatóknál nem divat több publikus IP címet adni, így a forgalmat NAT-olni kell. A routerben ez is  plusz számítási teljesítmény a routeoláson kívül. Ügyeljünk, hogy a VoIP szolgáltatónknak mindig tartsuk fent az 5060-as TCP portot, hogy a hívások be tudjanak csörögni. Ez a SIP kommunikáció alapértelmezett portja.

      A másik kérdés maga az internetkapcsolat. Ebbe sok beleszólása nincsen, de azért érdemes odafigyelni. Tiszta Ethernet alapú kapcsolat már csak a kábelhosszak miatt sem lehetséges. A szolgáltatók különböző 2. réteget bujtató (tunnelel) protokollokat használnak. ADSL-hez a PPP-t, a kábelnethez pedig egész keretrendszer létezik DOCSIS néven. Sajnos egyértelmű magyarázat nincs, melyik a jobb, mi viszont úgy tapasztaljuk, hogy a kábelneten egy minimálisan jobb minőség érhető el adott sávszélesség mellett.

      Ebből is látszik, a sávszélesség nem minden. Hallgassa meg a Tárcsahang Rádió internetkapcsolattal kapcsolatos adását. Ha minőségi eszközökből szeretné hálózatát építeni, mert a jövőben elképzelhetőnek tartja a VoIP bevezetését, gondolkodjon előre! Kérjen tőlünk ajánlatot Cisco eszközökre, konfigurációt is vállalunk!

      Ajánlatot kérek

      VOIP központot, de milyet? 2010/01/18 Nincs hozzászólás

      Első bejegyzésemet írom, és úgy gondoltam, röviden bemutatnám, milyen termékekkel tudunk szolgálni. Feltételezem, hogy a kedves olvasó gondolkozik valamiféle IP telefon-rendszer megoldásban (és itt nem a Skype kliensek telepítésére gondolok). Először röviden, általánosságban felvázolom milyen lehetőségei vannak, majd megmutatom, ezekből a Gloster Telekom mivel tud szolgálni.

      Az informatika terén általánosságban igaz, hogy első körben érdemes dönteni, hogy a pénzre vagy a minőségre összpontosít az ember. Előre leszögezem, én ebben a döntésben nem tudok segíteni, viszont jó hír, hogy mindkét esetben derék megoldással tudunk szolgálni. Az előbbi döntés alatt pedig azt értem, hogy biztosra megy, és márkás terméket vásárol jóval vastagabb buxával, vagy az olcsóbb kategóriánál marad, és ezen termékek hiányaival együttél.

      A drágább kategória nálunk a Cisco(R) Unified Communications(tm) márkát jelenti. Szerintünk ez jelenleg az IP telefónia csúcsa, ezért ezt választottuk. Vannak más nagy nevű gyártóknak is hasonló, például az Avayának, mi azonban ez(egyenlőre) nem foglalkozunk. A Ciscónak legnagyobb előnyei mind a nagyvállalatokat célozzák: megbízható működés, hatalmas terméktámogatás, és márkanév, ami nem utolsó szempont a cége presztízse számára. A telefonkészülékek egyszerűek és logikusak, külön használati betanítást nem igényel, és akár magyarul beszél a menüje. Üzemeltetés szempontjából pedig központilag az u.n. CallManagerből programozhatóak XML nyelven. A CallManager Express az a Cisco szoftver, ami a hívásokat irányítja, átkapcsol, átvesz. Ehhez sokszor (de nem mindig) kapcsolódik egy Unity modul, ami az üzenetrögzítőt valósítja meg, és nagyobb szabadságot ad a hangosmenük (IVR – Intelligent Voice Receptionist) testreszabásának. A modult ez esetben mint egy kiegészítő kártyát kell érteni (hardver és beégetett szoftver), de sok esetben integrálva megtalálható az eszközökben.

      Ez mind nagyon szép és jó, de dolognak van másik oldala is, különben nem árulnánk mást, nem foglalkoznánk mással. Mint minden Cisco termék, úgy ez a megoldás sem az olcsóságáról híres. Ez azonban nem minden, sajnos mivel ezen szoftverek magántulajdonban vannak, ezért eddig nem nagyon volt lehetőség egyedi igényeket megvalósítani. Szerencsére a Cisco tesz lépések mostanság ez ellen. Hogy egy élő példát mondjak, és ne csak általánosságban beszéljek, a CallConnector nevezetű szoftver, mely többek között Microsoft Outlook névjegyzék integrációt valósít meg, fele munkát végez csak, ha Microsoft Exchange szerveren tárolt adatbázisból kell dolgoznia. Egyszerűbben fogalmazva: ha szerveren van közös névjegyzékünk, akkor a bejövő hívószám alapján nem tudja kikeresni a hívó fél nevét. Lássuk be, nagyvállalati környezetben ez kifejezetten fontos funkció lenne,  a Cisco ígéretet tett a CallConnector Server elkészítésére, amely megoldja ezt a problémát.

      Ha nem vágyik ekkora kiadásra, esetleg valami nagyon egyedi igénye lenne, akkor tudom ajánlani az open-source megoldásokat, névszerint a Digium Asteriskét. Nem érzi magát otthon a Linux/Unix misztikus világában? Erre a célra is van nekünk megoldásunk, úgy hívjuk: Gencom! A márkanév alatt két terméket is értünk, a kettő közt vannak azonban hasonlóságok: mindkét rendszer Linux/Asterisk alapú, saját fejlesztés, képes működni a legtöbb ma kapható IP telefonkészülékkel (GrandStream, Linksys). Sőt, bizonyos Cisco telefonokat is rá lehet erre venni. A két termék között a különbség a kapacitásában rejlik. Az nagyobb rendszer a VOIP PBX egy barebone vékonykliensen fut, a kisebbik (Gencom-mini) pedig Asus WL-500gP routeren, mozgó alkatrész nélkül, alacsonyabb fogyasztással. Funkcionalitásban is akad különbség: a nagyobb rendszerünk pluszban képes IP faxolni webes felületen (!), konferenciaszobákat kezelni. De mi az az ok, amiért ez mégis kevesebb, mint a Cisco? Egy Cisco rendszerben ha egy alkotóelem elromlik (alapvetően ez kevésbé jellemző), a Cisco egy munkanapon belül cseréli (SMARTnet). Mi ezt semmiképpen nem tudjuk vállalni.

      Összefoglalásképp:

      Én azt tudom javasolni, hogy amennyiben anyagilag megoldható, akkor mindenképp érdemes a Cisco mellett dönteni. Az a hír járja, hogy nehéz konfigurálni, egyrészt igaz, de erre vagyunk mi, másrészt az open-source sem egyszerűbb sokkal. Csak magamat tudom ismételni: a Cisco rendszer esetében nincs olyan, hogy egy funkció nem működik. Minden eszköz ugyanazé a gyártóé, ők is és mi is felelősek vagyunk, hogy működjön, ezért annyira megbízható. Ennél nagyobb garanciát nehezen tudunk elképzelni.

      Ha ön ilyen rendszerekben gondolkodik, a következőket érdemes szem előtt tartani: ezek a rendszerek komplexek, bonyolultak. Ezeknek a karbantartása, leginkább ismerete nem nagyon fér bele egy IT-s munkakörébe. Elgondolkodhatunk rajta, hogy a “telefonközpont” egy spéci számítógép, operációs rendszerrel (igen, a Cisco is Unix), csakígy az IP telefonok is, ez egy teljes tulajdonképp második számítógép-hálózat. El tudná képzelni, hogy kétszer annyi munkája legyen? Ez egy külön szakma…

      Ha esetleg elhatározta magát, kérjen tőlünk ingyenes ajánlatot, illetve ha további információkra van szüksége bármely általunk forgalmazott rendszer technikai részével kapcsolatban, forduljon hozzám bizalommal. Remélem nem voltam túl unalmas.

      Ajánlatot kérek

      Komoly problémák lehetnek az Invitel hálózatában és nem megy a honlapja sem 2010/01/14 Nincs hozzászólás

      Az egyik magyar vidéki VOIP szolgáltató hálózatából egyidőben négy helyre csengetnek a hívások – de a négy közül az egyik sem a hívott szám. A VOIP szolgáltató szerint a hiba az Invitel hálózatában lehet. Mindeközben hazánk második legnagyobb szolgáltatójának honlapja ma 15:00-kor nem működik.

      A hiba annál is inkább bosszantó ugyanis egy elég triviális: nem elég, hogy nem kapcsol a megfelelő helyre, hanem mindjárt négy másik helyre kapcsol! Ez nem azt jelenti, hogy egyszerre négy hívottal tudnánk beszélni (azaz nem konferencia hívás létesül) hanem a négy közül egyikkel kapcsol össze. Amikor ma hívni próbáltam az egyik ügyfelemet – majd bejelentkezett Kovács néni, hogy úgy mondja nem kicsit volt kellemetlen.

      Az már csak hab a tortán, hogy amikor az Invitelnél próbáltam érdeklődni arról, hogy mikor várható a hiba kijavítása, az ügyfélszolgátlati telefonszám helyett egy nem működő honlap fogadott.

      Remélem, hogy hamar javítják mert ma nem sikerült sikeres vezetékes hívást indítani az Invitel hálózatába.

      Ajánlatot kérek

      Miért hívott meg a Cisco Amszterdamba 3 napra? (és miért fizet és érte, hogy ott legyek?) Nincs hozzászólás

      A Facebook-on Twitteren publikált diótörős You Tube-os karácsonyi videónkat a Cisco marketing csapata is retweetelte a Twitteren. A nemzetközi nyilvánosságot kapott kisfilm tetszhetett nekik mert ma este meghívást kaptam a Cisco Partner Marketing Council-ba, melynek első ülése február végén lesz.

      A program alapján a három napos amszterdami konferencia sokkal inkább szakmainak ígérkezik, mit a tavalyi Partner Velocity  (melyről videó is készült, lásd lejjebb). Valószínűleg  bemutatják a Cisco legújabb marketing eszközeit, de ami legfontosabb szerintem sokkal inkább visszajelzéseket próbálnak gyűjteni és un. "best practice"-eket  azaz más partnerek már bevált marketing fogásait szeretnének megosztani.

      Nagyon remélem, hogy lehetőséget kapunk arra, hogy megosszuk a magyar tapasztalatokat is, többek között

      • a "hagyományos" online marketing már alig ér valamit. Honlap + hírlevél amit mi is csináltunk évekig már senkit nem érdekel,
      • a szociális média, nagyon gyors ütemben jön fel, de nálunk még kevés ahhoz, hogy el lehessen érni mindenkit
      • a megoldás az offline módszerek (DM, call center) és az online módszerek keverése lehet,
      • 2010 a videó technika éve lesz, Azok a cégek akik képesek ilyen tartalmat előállítani előnyben lesz azokhoz képest akik nem képesek erre.

      A konferenciára meghívott partnereket a Cisco elég jelentős anyagi marketing támogatásban részesíti. Nem adom fel, továbbra is küzdök azért, hogy a 2010-es Partner Velocity Budapesten legyen!

      Végezetül a videó ami felkeltette a Cisco marketingeseinek figyelmét:

      Tavalyi beszámolóm a Cisco Partner Velocity-ről:

      Szekeres Viktor
      http://www.gloster.hu

      (bocs, ha maradt benne helyesírási hiba hajnali 1 van…)

      Posted via email from Szekeres Viktor (VOIP) bejegyzései

      Ajánlatot kérek

      Telekom videó 2010/01/13 3 hozzászólás

      Ajánlatot kérek

      Márpedig ingyen semmi nincs! 2010/01/04 Nincs hozzászólás

      Időről időre megtalálnak, hogy ajánljak valamilyen teljesen ingyenes telefonálási lehetőséget, amitől egycsapásra megszűnik a telefonszámla. Nem győzőm hangsúlyozni nekik: azért mert mert valamire azt írják, hogy ingyenes (free) attól az még egyáltalán nem biztos, hogy az is.

      De a Skpye ingyen van, vagy mégsem?
      A legismertebb VOIP szolgáltató alapszolgáltatása (Skype-to-Skpye) azaz a hálózaton belüli hívás valóban ingyenes. De sokan elfelejtik, hogy a Skpye valódi bevétele a Skpye Out szolgáltatásból van, ami olcsóbb ugyan mint a hagyományos vezetékes telefon, de nem ingyenes. Kínálnak un. fix díjas (flax rate) csomagokat, (x eur/hó “korlátlan beszélgetés”) de itt is van felső perc limit, amit ha elérünk leáll a szolgáltatás, vagy percenként fizetőssé válik. Gondoljuk csak végig őszintén, hogy miért fizetett volna ez E-bay egy olyan cégért 2,6 milliárd dollárt aminek nincs árbevétele?

      VOIP Stunt, VOIP free és társai azt állítják, hogy meghatározott országokba ők bizony ingyenesek
      Ez is igaz, némi korlátozásokkal. Az összes ilyen szolgáltatás a svájci Betamax tulajdonában van nem véletlenül néznek a honlapjaik is majdnem ugyan úgy, és annyi van belőlük, hogy már egy méretes táblázat szöükséges az összehasonlításukhoz. A lényeg: befizetsz kb. 10 erurót amiért meghatározott országok (kizárólag) vezetékes telefonjait hívhatod percdíj nélkül, kvázi “ingyen”. Minden más irány díjköteles. Vagy a három hónap, vagy a befizetett pénz fogy el hamarabb. Ám az ördög, itt is az apróbetűs részben rejlik:: az “ingyenes” országok listáját, bármikor előzetes bejelentés nélkül megváltoztathatják. Ahogy Skype esetében panasziroda, ügyfélszolgálat itt sincs.

      De mi cégen, csoporton belül ingyen beszélünk egymással a mobilon…

      Ezt hívom úgy, hogy átverés delux. A magyar flottás mobilt használók szentül meg van arról győződve, hogy bizony csoporton belül “ingyen” beszél. (Arról már nem is beszélve, hogy hazai cégek többsége kiemelt ügyfélnek is hiszi  magát.) Ám aki egy kicsit figyelmesebben olvasott már mobilszámlát fizetés előtt, bizony hamar rájön: az “ingyenesség” pénzbe kerül, igaz egy havi fix összegbe, ami még mindig kevesebb mintha ki kellet volna a lebeszélt fizetni a perceket – de korántsem ingyenes ahogy a reklámban hirdetik mindössze forgalmi díj menetes.

      Összefoglalva
      Nem minden van ingyen amire azt mondják. De ez nem is baj, csak mielőtt beleugrunk vegyük elő a számológépet és számoljuk ki, hogy az “ingyenesnek” ígért, de valójában csak olcsóbb telefonszolgáltatás valójában mennyibe kerül és tényleg megéri-e váltani.

      

      Ajánlatot kérek

      Pályázati lehetőség informatikai fejlesztésre 2009/11/06 Nincs hozzászólás

      Ismét lehet 25-35%-os támogatást igényelni informatikai fejlesztésekéhez – de vigyázat, a pénz előreláthatólag hamar el fog fogyni. A támogatás vissza nem térítendő, az elbírálás egyszerűsített, a megnyert összegre 40% előleg vehető fel.

      A tavasszal pénzhiány miatt bezárt KMOP / GOP 2.1.1/a nevű pályázati ablakot nyitotta meg újra a héten a Nemzeti Fejlesztési ügynökség. A pályázati lehetőség elsősorban a leginkább fejlesztés igényes KKV szektornak jelenthet egy lélegzetvételnyi támogatást a válság sújtotta 2009-es esztendőben. A támogatási intenzitás Budapesten 25% Pest megyében 35%. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra.)

      Egy legalább 20 fős vállalkozás ebből az összegből már beszerezhet olyan megoldást melytől

      • jelentősen csökken a telefonszámla, megszűnik az előfizetési díja – VOIP szolgáltató használata a mostani drága vezetékes szolgáltató helyett,
      • telefonos ügyfélszolgálatot állíthat fel ahol a kezelők egy profi kifejezetten erre a célra kialakított telefonközpont segítségével fogadják a hívásokat,
      • új IP telefonrendszerét összeintegrálhatja az Outlookjával, a céges NOKIA telefonokkal, SAP Business One ügyviteli rendszerrel, no és Skpye-al,
      • távmunkában foglalkoztathat a kulcsfontosságú munkatársakat, akik biztonságos VPN kapcsolaton keresztül kapcsolódhatnak a vállalati hálózathoz,
      • több távol lévő telephelyét összekapcsolhatja, úgy mintha mindenki egy irodában dolgozna
      • vezeték nélküli hálózatot vezethet be az irodába. a raktárba, az üzemcsarnokba
      • videotelefon kapcsolatot létesíthet a telephelyek között. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra.)

      … és még sorolhatnánk, mennyi minden megvalósítható lenne. Az igények cégenként eltérnek szerencsés egy tanácsadóval átbeszélni, mielőtt sokmilliós beruházásra adnánk a fejünket. Azt javaslom, aki teheti, pályázzon, mert a támogatandó projektek száma, mindössze azaz előreláthatólag ismét hamar kimerül majd a legnépszerűbb hazai pályázat pénzügyi kerete.

      Ne mulaszd el a a folytatást, kattints ide kérd az ingyenes email-es bogértesítőt!

      Ajánlatot kérek

      Ingyen budapesti szám Skype-hoz 2009/11/04 Nincs hozzászólás

      Mától nem csak a PC-ről, hanem bármily vezetékes telefonról is felhívhatnak ismerőseink Skype kliensünkön. Elég csak a Ring2Skype szolgáltatására regisztrálni és máris egy helyi hívással hívható budapesti számhoz juthatunk – mindezt ingyen.

      A szolgáltatás lényege, hogy bárki, aki rendelkezik Skype szoftverrel és regisztrált a Ring2Skype-ra azaz a felhasználók akár 100 város – köztük budapesti –hívószámok közül választhatnak. Ezt a számot a rendszer hozzárendeli a Skype nevükhöz és minden erre a számra érkező hívások automatikusan PC-nket csenget – már ha éppen fut a Skype.  A regisztrációhoz mindössze egy létező email címre és egy jelszóra van szükség. A szolgáltatás a regisztrációtól számított néhány órán belül már aktív. Az üzleti modell itt is az interneten jól bevált: az alapszolgáltatás ingyen van, aki „nagyban” szeretné, igénybe venni annak zsebbe kell nyúlnia. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra.)

      A regisztráció kevesebb mint egy perc volt

      Kinek jöhet jól?

      Egy helyi hívószám a világ másik országában jól jöhet több olyan vállalkozásnak is, akinek sok külföldi ügyfelei vannak különböző országokban például beutaztatással foglalkozó ügynökségek, ügyfélszolgálatok számára. Egy korábbi bejegyzésben már volt szóhasonló megoldásról, ám akkoriban ehhez még külön IP telefonközpontra volt szükség – ma már elég egy Skpye és a Ring2Skpye.

      Példa:
      Miután regisztráltam a rendszer be +(36)199-91662 –es számot kaptam. Mivel az az ingyenes szolgáltatást használom ezért a hívás után, magyar nyelvű szöveg hívja fel figyelmet, hogy még a mellékszámomat is tárcsáznia kell, ami jelen esetben 849. Ha fut a Skype a gépemen felépül a kapcsolat. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra.)

      Összefoglalva
      Szerintem jópofa szolgáltatás, elégedett voltam a hangminőséggel is habár a késleltetés azért lehetne kisebb, de tulajdonképpen egy idő után megszokható. Bátran ajánlom magáncélokra és kisvállalkozások részére. Nagyobb vállalati felhasználók számára ez a megoldás nem elégséges számukra egy későbbi bejegyzésben ajánlok egy ügyes megoldást.

      Ne mulaszd el a a folytatást, kattints ide kérd az ingyenes email-es bogértesítőt!

      Ajánlatot kérek

      Lassítja a hálózatot, ha telefonálunk is rajta? 2009/11/02 Nincs hozzászólás

      Egy nemzetközi építő anyagos ügyfelem, azért nem mert belevágni a vállalati IP telefóniás projektbe, mert attól tartott lelassul a hálózata. Amikor felhívott és leraktuk már tudtam: eljött az ideje, hogy itt a blogban írásban is eloszlassunk egy két tévhitet a témával kapcsolatban.

      Hangunk úgy viselkedik a céges belső hálózaton, mint a kerékpárosok az Andrássy úton – jelen vannak ugyan, de nem lassítják a forgalmat. A jó hangminőség titka az egyrészt a jobb fajta kapcsolón (vagy eredeti nevén a switch-en), forgalomirányítón és IP telefon futó szoftver mely képes arra, hogy a hangot előre engedje bármilyen forgalommal szemben, másrészt a kapcsoló teljesítménye: egy beszélgetés nem több kb. 1%-át viszi el a kapacitásának.

      Rövidítések és számok szakmai érdeklődőknek
      Egy hangcsomag tömörítés nélkül G.711-es kodeket használva a csomagfejlécekkel együtt kb. 100K le és fölfele irányba. Azaz egy 100MB/sec switchport sávszélességének kevesebb kb. százada. Ha tömörítést alkalmazunk ez a sávszélesség igény G.729-es kodeket használva akár a negyedére 25K/sec-re csökkenthető, azaz egy beszélgetés még a leggyengébb ADSL feltöltési sebességén is futtatható. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra .)

      Hangforgalom: tessék a sor elejére fáradni
      A hálózati forgalom egyes eleminek sorrendbe állításával a hálózat sebessége érezhetően nem lassul, (bár terhelése növekszik) de a hangforgalmat előreengedni (mint a mentőautót a dugóban) mindenképpen szükséges. Fülünk ugyanis nem viseli el, ha a hang recseg, halk, de a legkevésbé azt, ha visszhangos. Ám ha egy email kiküldésről, vagy egy adatbázis lekérdezésről beszélünk senkinek nem fog feltűnni néhány milliszekundum késleltetés. Ugyanis a céges hálózaton futtatott hangforgalom miatti lassulás legfeljebb ennyi lehet. Az „előreengedési” funkciót szakmai nyelven QOS –nek (Quality of service) hívjuk és a komolyabb vállalati IP telefonálásra kitalált kapcsolók szoftvere már támogatja ezt a szolgáltatást.

      Jelen van, de nem lassítja érezhetően

      Több telephely: a kevesebb is ugyan annyi
      Egy olyan cég esetében, ahol a hálózat nem ér véget székhelynél, hanem kiterjesztett módon több telephely van összekötve pl. VPN vagy bérelt vonal segítségével ott egy kicsit más a helyzet. Ezekben az esetekben a sávszélesség már pénzbe kerül, így nem mindegy, hogy abból mennyit veszünk. Annak érdekében, hogy a szolgáltatótól megvenni készült sávszélességgel spórolni lehessen, a gyártók különféle tömörítési eljárásokat használnak. Azaz a hangminőség hallható romlása nélkül akár a negyedére is csökkenthető a hangcsomagok sávszélesség igénye. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes Tárcsahang Magazinra.)

      Jó tanácsok azoknak, akik a hálózat lassulásától tartanak IP telefónia bevezetése után:

      1., Csak olyan QOS támogatással rendelkező IP telefont, kapcsolót és forgalomirányítót és telefonközpontot szabad beszerezni
      2., A hangforgalmat érdemes külön virtuális alhálózatba rakni, mert így praktikusabb dolgozni vele a jövőben.
      3., Érdemes időnként méréseket végez a hálózati forgalmon pl. az ingyenes Wireshark segítségével.

      Ne mulaszd el a a folytatást, kattints ide kérd az ingyenes email-es bogértesítőt!

      Ajánlatot kérek

      Ki lesz a negyedik mobilszolgáltató? 2009/10/27 Nincs hozzászólás

      Pénteki FN hír, hogy rövidesen egy egyedik mobilszolgáltató lép be a hazai piacra. De kinek érheti meg beszállni az erősen telített mobil bizniszbe? Ezt gondoltam végig egy kicsit.

      Telefont, internetet szolgáltatni akkor éri meg a legjobban, ha azt lehetőleg minél többféleképpen tudjuk. Például a Magyar Telekom nyereségességének is egy oka az, hogy mindent szolgáltat. Vezetékes telefont, vezetékes internetet, (rézdróton és koax kábelen egyaránt) mobiltelefont, mobil internetet és még sorolhatnám.

      A multi méretű telco cégek természetes törekvése, hogy a piac minél több szegmensén szolgáltathasson. A most megnyíló negyedik mobil szolgáltató tender olyan cégek számára kecsegtetnek üzleti sikerrel, akiknek már van

      • működő, sikeres telefon és internet szolgáltatása és rendelkezik
      • bevezetett márkanévvel a lakossági piacon. Nem mellékesen tudnak
      • elegendő tőkét mozgósítani az igen költséges mobil 3G-s infrastruktúra kiépítésére.

      De ez persze csak spekuláció, mert könnyedén előfordulhat, (kb. 15%) hogy egy ismeretlen játékos egy nagy halom befektetni való pénzzel nyeri meg a tendert és újrarajzolja a piaci térképet, ahogy azt a Vodafone is tette anno. De az is lehet (kb. 10% az esély rá), hogy a mostani piaci helyzetben nem is talál vevőre a frekvencia. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes hírlevelemre.)

      Néhány potenciálisan szóba jöhető szolgáltató

      Externet –a kis szolnoki internet szolgáltatóból mára szép méretesre nőtt cég formálódott. Már van CPS alapú telefon szolgáltatása Megafone néven és a közeljövőben rukkolnak elő leginkább cégeknek szánt VOIP szolgáltatásukkal. Stratégiájukba akár bele is illeszkedhetne egy mobil-szolgáltatás, főleg mobil internet elindítása annak ellenére, hogy anyacége az Econet részvényei csúnyán alul értékeltek jelenleg. UPDATE: az Extenet ma bejelentette, hogy indul. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes hírlevelemre.)

      Mobil szolgáltatás bevezetésének valószínűsége: 25%
      Invitel – a Magyar Telekom legnagyobb kihívója, teljes vertikumban szintén mindent szolgáltat sikeres a lakossági piacon. Túl van több sikeres akvizíción, övé a Pantel, a Neophone és több kisebb telco cég. Piaci pletykák szerint a tulajdonos érdekelt a Pannon-ban is így még egy mobil cég elindításához szükséges tapasztalat is megvolna. Annak ellenére, hogy legutóbbi reklámkampányuk botrányosan borzasztóra sikerült szerintem elég sanszos, hogy egy-két éven belül Inviteles SIM kártya is lesz magyar mobilokban.

      Mobil szolgáltatás bevezetésének valószínűsége: 25%

      Interware – a magyar internet Mekkájának számító Hegedűs Gyula utcában székelő vállalkozás egyrészt széles internet-szolgáltatói tapasztalattal rendelkezik, másrészt az elmúlt hónapokban kebelezte be a magyar alternatív telco piac egyik meghatározó versenyzőjét ez e-telt. Az egy másik kérdés, hogy akvizíció után mennyi szabad tőke és erőforrás maradt a tulajdonosok zsebében egy mobil szolgáltatás indítására, miden esetre tartsuk rajtuk a szemünket, mert nem kizárt, hogy ringbe szállnak. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes hírlevelemre.)

      Mobil szolgáltatás bevezetésének valószínűsége: 10%

      UPC – a holland „kábeltévés ” cégként ismert, pedig ma már egyre hangsúlyosabb az internet és telefon szolgáltatása. Hollandiában létezik UPC mobile, de csak mint virtuális mobil szolgáltatás, azaz csak bérlik a szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát. A UPC rendelkezik koncessziós szolgáltatóval is (Monortel), így szerintem leginkább stratégia kérdése, hogy beszállnak-e. Tegyük hozzá: a magyar UPC egyik nagy gyengesége az ügyfélszolgálat, először ezt kéne „gatyába rázni” mielőtt ilyen fába vágják a fejszét. (További információkat kaphatsz, ha feliratkozol ingyenes hírlevelemre.)

      Mobil szolgáltatás bevezetésének valószínűsége: 5 %

      Ne mulaszd el a a folytatást, kattints ide kérd az ingyenes email-es bogértesítőt!

      Ajánlatot kérek

      Amikor felizgatnak, megtekernek, majd jól kivágnak 2009/09/29 Nincs hozzászólás

      “Politikai okokból nem választhattuk benneteket” – szólt a hivatalosnak semmiképp sem nevezhető magyarázat amikor a felhívtak pénteken, hogy elbuktuk egy hazai biztosító IT hálózati tenderét. Úgy éreztem magam mint egy régóta súlyos betegségben szenvedő haldokló akit végre nagynehezen átsegítenek a megnyugvást hozó halába: még igazán dühös se tudtam lenni a kapcsolattartómra. Olvass tovább és leírom miért nem.

      Olcsóbb ajánlattal, jobb szakmai tartalommal bukni nem szégyen
      Egy kiscég vezetőjeként mindenki a nagy bizniszről álmodik: bemegyünk a nagy márkával a nagycéghez, nyerünk és dől az árbevétel növekszik cég, vehetünk fel új embereket. A valóság énnél sokkal kiábrándítóbb: igazán nagy mulitcéges megrendeléshez egy kis cég, vagy magyar módra (iszonyat jó kapcsolatok, sógor, koma, cimbora, osztálytárs), vagy valami nagy cég alvállalkozójaként juthat leginkább. Ha egyik sincs – akkor az üzlet megszerzésébe fektetett munka, csupán önámítás, az a cégvezető / értékesítő aki ezt teszi valójában csak légvárakat épít. Hiába a penge margó (1-2%), hiába a gondosan összeállított ezerszer (a “nagy ügyfél” kérésére) módosított árajánlat, itt kérem már rég nem ez számít. Senki ne gondolja, hogy egy néhány százezer forinttal olcsóbb / drágább ajánlat alapján döntenének, hogy árral komolyan nyerni lehet egy nagycéges konkurencia ellen.

      Szakmai gőg, és referencia hajhászat helyett valós árbevétel
      Aki egy kicsit is ismeri magát és cégét az nagyjából tudja, hogy ha bejön egy igény az neki való, vagy nem. Látszik a cég méretéből, az igény komolyságából. Az értékesítésben dolgozók egyik legnehezebb feladata, hogy ne a látványos nagynak látszó üzletekre koncentráljanak, (amitől majd nagynak látszunk, de valójában kicsik vagyunk hozzá) hanem azokra a valójában neki való “szürke kisegerekre”, melyek belül az aranyat hordozzák. Arra a célcsoportra, azokra deal-ekre melyeket magabiztosan lehet hozni hónapról hónapra. Egy kis utazás a nagyok játékában – kétségtelen időnként izgalmas kaland, de ne higgye senki hogy a ráfordított energiából valaha elismerés is lesz.

      Csak egy maradhat
      Üzletben és csajozásban nincs ezüstérem, (ez nem az olimpia) itt vagy nyersz, vagy a holnap elfejetik még neved is. Itt senkit érdekel, hogy te lettél a második, vagy a harmadik – csak az számít ki vitte el a boltot. “Sokat tanultunk tőletek és az a lelkesedés amivel csináljátok példa értékű” – típusú lélekápolások pillanatnyilag jól esnek az “ügyéltől”, de olyankor már bizonyos: ez bizony csak buksimi, valódi elismerésről, jelentőség teljes vállveregetésről, közfelkiáltással pajzsra emelésre a jövő heti sales meetingen – még csak nem is álmodjunk.

      De akkor most mi lesz?
      Mit lehet tenni, ebből hogyan állok fel – hangzanak a jogos kérdések minden szakmabeli szájából. Nos az egyetlen titkos dolog ami itt nekem segített az egy manapság elhasznált banálisnak hangzó szó a: hit. A hit abban, hogy amit csinálunk és ahogy csináljuk az jó. (Vagy ha mégsem, hát képesek vagyunk változtatni rajta.) A hit abban, hogy nem ezért buktunk  mert béna kiskacsák vagyunk, hanem csak nagyképűen levittük a balatoni vitorlást az Adriára és az első komolyabb Bora beborított minket és naná hogy, nyakig eláztunk. Ettől még a Balcsin jól hajózunk sorra nyerjük a versenyeket, kapjuk az elismeréseket. Ettől még jók vagyunk.

      Hogyan nyerhetjük vissza az elvesztett hitünket? Az már egy másik történet.

      Ajánlatot kérek

      Saját, ingyen hívható tudakozót nyitok! 2009/04/24 Nincs hozzászólás

      Hihetetlen, olykor meghökkentő dolgokat is rábíznak egy kiszervezett telefonos ügyfélszolgálatra – kezdi beszélgetésünket Czabafy Bence aki több mint 10 éve vezeti hazánk első teletitkárnő szolgálatát. A budapesti útfelújításoktól kezdve, a különleges testfestékeken keresztül egészen a bográcsban főzött különleges vaddisznó pörkölt receptjéig adnak információkat operátoraink – természetesen a mindig a megbízó nevében úgy, hogy a hívó semmit nem vesz észre a “trükkből”. A dolog olyan mint egy privát tudakozó szolgáltatás: a kezelők bármiről képesek információt adni amire felkészítettük őket.

      Infóvonal üzemeltetése nyugaton már minden termékhez, rendezvényhez, akcióhoz, nyereményjátékhoz, vagy tömegeket érintő közösségi eseményekhez már szinte “kötelezőnek” mondható. Ugyanis sokkal jobban hiszünk az előhangú telefonos ügyfélszolgálatnak, mit bármilyen szórólapnak, weboldalnak plakátnak. Nem véletlen, hogy a bizalmatlanok, gyanakvók meggyőzésének és a hangadó nehéz, reklamálós ügyfelek lenyugtatásának egyik évek óta biztosan bevált módszere az infóvonal.

      “A betelefonálóknak átadandó információt a megbízók általában előre leadhatják írásban, de például van olyan utazási iroda ügyfelünk akinek egyszerűen a honlapját használjuk, amikor a hívók arról érdeklődnek, hogy van e még hely álmaik görög szállodájában” – teszi hozzá Czabafy Bence.

      Hogyan működik a teletitkárnő szolgálat?
      A teletitkárnő szolgálat egy virtuális csak telefonon elérhető szolgáltatás. Gyakorlatilag egy olyan budapesti hétjegyű telefonszámot, (de rendelhető ingyen hívható 0680-as szám is) kapunk melyen egy kedves női hang akár a nap 24 órájában hétvégén és ünnepnapokon is mindig a megbízó nevében veszi fel a telefont. Ha ide irányítjuk a cég vezetékes és mobiltelefonjait, hogy betelefonálóink hívásait a  megszokott számokon irodánk helyett egy külsős kifejezetten a megbízó igényei szerint felkészített teletitkárnők fogadják. Ügyfeleink, érdeklődőink a teletitkárnőnél üzenetet hagyhatnak, információkat kérhetnek, megrendeléseket adhatnak le, hibát jelenthetnek be stb. Minden üzenetről a megbízó email-ben és/vagy SMS-ben legfeljebb 15 percen belül értesül. A teletitkárnő szolgáltatás 2 hétig ingyen kipróbálható bárki számára!

      Kinek kell infóvonal?
      Czabafy Bence szerint a cégek, intézmények két okból üzemeltetnek infóvonalat: egyrészt mert az emberek egy jelentős része igényli a “telefonos segítséget”, másrészt ez az egyik leggyorsabb módja az információ átadásának. Képzeljük csak el meddig tart mire kinyomtatunk egy szórólapot, vagy egy honlapot terveztetünk, szemben azzal, hogy egy mennyivel egyszerűbb egy erre felkészített teletitkárnővel közölni az éppen aktuális akciót, vagy bármi más fontosat melyet minden hívónak el kell mondania.

      Kis cégek számára fejlesztve
      Sokan kisvállalkozás vezetője azt gondolja, hogy neki sose lesz infóvonala mert túl drága a fenntartása. “A valóság ennek épp az ellenkezője” – világosít fel Czabafy Bence,  a titkárnők bérének költsége több megbízó között oszlik el, így az egy megbízóra eső jóval díj kevesebb mintha saját maga alkalmazna egy telefonos kisasszonyt. Egy havi szolgáltatási díj még akkor sem haladja meg a saját titkárnő bérének a harmadát ha a megbízó igényei szerint kiképzett teletitkárnők a nap 24 órájában hétvégén és ünnepnapokon is fogadják a hívásokat. A napközbeni szolgáltatás (hétköznap 8-20 óráig) díja pedig nagyjából egy ízletes két személyes vacsora ára – ami egy kis cég számára megfizethető.

      A teletitkárnő szolgáltatás 2 hétig ingyen kipróbálható bárki számára!

      Ajánlatot kérek

      Kulcsszavak: Telefonközpont, VOIP, IP, kommunikáció, infokommunikáció, PBX...