Arhiválva február, 2010

Az első webkonferenciám 2010/02/25 Nincs hozzászólás

Ma tartottam első webkonferenciámat. Nagy élmény volt, fél órával előtte már nem bírtam magammal, fel alá járkáltam. A konferencia körülbelül egy órán át tartott. Két része volt, az egyik fele egy prezentációból állt, a másik fel pedig egy interaktív demóból, ahol működés közben mutattam be a Gencom-mini-t, azt a termékünket, amiről ez a prezentáció szólt.

A [...]

Így készült a Gencom 2010/02/16 Egy hozzászólás

Az előző bejegyzésemben leírtam, mi a legfőbb előnye a Gencom VoIP-nak, most azonban úgy döntöttem leírom, miként is készültek ezek a rendszerek. Időrendi sorrendben haladok, először a Gencom VoIP PBX-ről, majd a miniről írok.

Egy előadás utóélete… 2010/02/12 Nincs hozzászólás

Akik részt vettek örülhetnek, akik nem bánhatják – ha röviden és velősen szeretnék fogalmazni. De nem szeretnénk persze azokkal sem “kiszúrni” akik valami miatt nem tudtak eljönni ezért itt a blogon nyilvánossá tesszük a teljes előadás rögzített változatát és a prezentációt PDF formátumban.

Miért Gencom VoIP-ot? Egy hozzászólás

A Tisztelt Olvasóban jogosan merül fel a kérdés, hogy miért árulunk mi Asterisk, tehát ingyenes terméket mi, mikor annyi jó kész megoldás található az interneten? Gondolok én itt a Trixboxra, az Asterisk NOW!-ra és hasonló projektekre. Elmagyarázzuk!

Utánam a vízözön… 2010/02/10 Nincs hozzászólás

Elkészült a holnapi előadás prezentációja, át is nézték a fiúk az irodában egyenlőre úgy tűnik, hogy hibák nélkül kerül ki a publikum elé.
Mindennel együtt 41 diából meglett az egész, még írok minden diához "mondókát" és huss kész is a dolog! A terv az, hogy nem beszélnék többet mint 40 perc (szegény közönség így is) [...]

Kis ízelítő a csütörtöki előadásunkból… 2010/02/09 Nincs hozzászólás

Lassan három éve is annak, hogy a Cisco beolvasztotta a hazai KKV-k körében igen kedvelt hálózati márkát a Linksys-t. De mi történt ezután? Hogyan alakult át a termékportfólió? Milyen versenyelőnyt kovácsolt a világ a vezető hálózati eszköz gyártója a haza IT szakmát erősen megosztó akvizícióból?
Az előadás alatt megbeszéljük az érdeklődőkkel:

Hogyan és miért lett a [...]

Így keresd a hibát Nincs hozzászólás

Ha minden hálózat tökéletes lenne, sosem lenne benne hiba, avállalatok nem tartanának informatikusat, csak a hálózat létesítésének ideléjére. Ebben a bejegyzésben azt nézzük át röviden, milyen eleveket érdemes szem előtt tartani, mikor hibát kell keresnünk, és megnézünk pár példát is.

Webkonferencia meghívó: A Cisco 2010-es IP-telefónia kínálata (100 felhasználóig) 2010/02/05 Nincs hozzászólás

 

Webes előadássorozat a Cisco Magyarország és aGloster telekom közös szervezéséven

Ezúton meghívjuk Önt a Cisco Magyarország és a Gloster telekom által közösen szervezett
“A Cisco 2010-es IP-telefónia kínálata (100 felhasználóig)”
című magyar nyelvű előadásunkra, melyen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előadás során bemutatásra kerülnek a kis- és középvállalatokra méretezett Cisco forgalomirányítók, kapcsolók, telefonközpontok és IP [...]

Cisco és nem Cisco 2010/02/04 2 hozzászólás

Sokan kérdezik tőlem, mitől jobb a Cisco mint a többi? Meglepő módon rengetegen gondolják, hogy a márkaneven és megbízhatóságon kívül semmiben. Ezt mindjárt meg is cáfolom, és csak egy pár egyszerű hálózatos példát mutatok, hogy mivel tud többet egy Cisco eszköz, mint egy Linksys, D-Link és egyéb SOHO (Small Office, Home Office) eszköz.

Sokan kérdezik: nálatok mennyi a belföldi percdíj? 2010/02/01 Nincs hozzászólás

Egyre többen kérdezik, hogy van e valamilyen VOIP szolgáltatásunk és ha van akkor mennyi a percdíj? Nos jelentem van VOIP szolgáltatásunk, de önállóan nem értékesítjük (vagy csak kiemelkedően magas forgalom esetén pl. call center) esetében.

Teletitkárnő szolgálat: így nem veszítek el bejövő ügyfélhívásokat! Nincs hozzászólás

Akik engem, vagy a a Glostert hívják telefonon korábban észre vehették, hogy a hívásokat időnként egy-egy kedves hangú hölgy veszi fel helyettünk. De mi a titok nyitja, mi lehet a "trükk" a dolog mögött? Erről beszélgettünk Czabafy Bencével, az Interswitch Teletitkárnő Szolgálat ügyvezető tulajdonosával. 
Szekeres Viktor: Elmondanád, hogy blog olvasók is tudják mi is a Teletitkárnő [...]

Hogyan spórolt meg 600 ezret egy ügyfelem azzal, hogy IP telefóniára váltott? Nincs hozzászólás

IP telefónia használatával nem csak VOIP-os percdíjakon, hanem zöldmezős beruházás esetén az eszközökön is jelentősen spórolhatunk – most megmutatom hogyan.