6 telefonszámla-csökkentési recept sokat kinn lévő külsős és kijárós munkatársat foglalkoztató cégeknek 2006/04/20
Kis és közepes cégnek is előfordulhat, hogy egyszerre több telephelyen is vannak, és ez nagyban megemeli a távközlési költségeket. Ez a cikk nekik segít.
A kivitelezéssel, futározással, szervizeléssel, üzeletszerzéssel foglalkozó cégekre jellemző, hogy a munkatársak – az ügyfél igényeknek megfelelően – nap mint nap különféle helyen dolgoznak. Ám ez nagyban megnöveli a kommunikációs kiadásokat, annak is különösen a mobiltelefonra fordított részét. “Mit lehet tenni ez ellen?” – merül fel a jogos kérdés minden cégvezető fejében amikor a hónap elején készhez kapja az előző havi mobil számlát.
Olvasd el 6 leggyakoribb kérdést és a 6 leggyakoribb választ erre a problémakörre.
1., Hogyan beszélhetnek a kollégák egymással mobilon „ingyen”?
Probléma: A külsős kollégáknak munkájukból adódóan sokat kell hívniuk egymást, gyakran munkaidőn túl is.
Régi megoldás: Részletes számla a vállalkozás a mobil szolgáltatójától, hogy tisztán látszódék mennyi volt a „házon belüli” forgalom. Legnagyobb hátránya az volt hogy ezek a beszélgetések ugyan úgy forgalmi díj kötelesek mint ha cégen kívül hívott volna.
Korszerű megoldás: Flottás előfizetés beszerzése! A flottás előfizetés lényege, hogy a felhasználók a flottán belül – egy viszonylag szerény – havidíj fejében (azaz nem teljesen ingyen de) forgalmi díjmentesen beszélhetnek egymással.
2., Hogyan hívjuk olcsón a külsős munkatársakat?
Probléma: a külsősöket csak a mobiljukon lehet elérni.
Régi megoldás: Az irodai vezetékes számokról hívták azt aki házon kívül volt. Nagyon kényelmes megoldás, de legnagyobb hátránya az volt hogy ez kb. 60 Ft/percbe került percenként.
Korszerű megoldás: Az első és legfontosabb amit egy okos cégvezető tehet, hogy azonnal egy GSM adaptert szerez be a központi irodába.
Ha a vállalkozás hajlandó egyszer egy kicsit többet invesztálni és mindjárt egy ISDN GSM adapterre beruházni, akkor számos hasznos – a külsős munkatársakat támogató – megoldáshoz juthat. Melyek ezek?
3., Hogyan hívhatjuk ingyen a telefonközpontot céges mobilról?
Probléma: A külsős kollégának sürgősen beszélni kell az irodával. (pl. a számlázással)
Régi megoldás: A mobiljáról tárcsázza az iroda vezetékes számát, majd kapcsolják neki a kért melléket. Hátránya, hogy ki kell fizetni a drága mobil-vezeték kapcsolat díját a hónap végén, ráadásul foglalja a fővonali kapacitást.
Korszerű megoldás: Ha a külsős kolléga a céges flottás kártyájával felhívja – az ugyan csak flottás kártyával működő – és az alközpontra csatlakoztatott GSM adaptert. Az összes alközponti mellék elérhetővé válik – teljesen ingyen.
4., Privát SIM kártyás mobilról hogyan hívhatjuk ingyen a telefonközpontot?
Probléma: A külsős kollégának nincs céges mobilja de fontos volna, hogy – a vállalkozás költségére – beszélni tudjon az irodával.
Régi megoldás: Felhívja a saját mobiljáról az irodát és hónap végén elszámolják ezeket a hívásokat. (tipikusan valamennyi feltöltőkártyát) Hátránya, hogy drága (feltöltőkártyás díjcsomag) és nehezen kontrollálható, könnyű vele visszaélni.
Korszerű megoldás: A külsős felhívja az ISDN GSM adapter SIM kártyáját. Az ISDN GSM adapter „látja” a hívószámot (un. CLI) majd anélkül, hogy kapcsolat létesülne (azaz pénzbe kerülne) elbontja a hívást. Ezt követően az ISDN GSM adapter a másodperc tized része alatt visszahívja a hívót és kapcsolat létrejötte után becsengeti a céges alközpontba. (Arra mellékre ahová be fel van programozva az ISDN GSM adapter.)
5., Hogyan kapcsolhatjuk a telefonközpontból a külsősöket, házon kívül lévőket? (Mobil mellék)
Probléma: A vállalkozás üzletkötője épp házon kívül van, amikor egy új ügyfél keresi.
Régi megoldás: Titkárnő megadja az üzletkötő mobil számát és megkéri az ügyfelet, hogy hívja azon. Hátránya a megoldásnak, hogy nagyon lassú megoldás – különösen az új ügyfelek esetében – mert azok azonnal beszélni akarnak az illetékessel és nem percek múlva.
Korszerű megoldás: AZ ISDN GSM adapterek képesek arra, hogy külsős mobilt úgy tudjunk kapcsolni mint a belsős melléket. Mi történik? A titkárnő tudja kapcsolni az üzletkötőt annak ellenére, hogy házon kívül van. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez a funkció csak akkor elérhető ha az alközpont is támogatja.
6., Hogyan tudnak a külsős kollégák, másik kollégához kapcsolni a mobiljukról?
Probléma:A vállalkozás szervizesét hívták az irodai számán, amit nem tudott felvenni. A hívás (a GSM adapteren át) a mobiljára csengetett tovább ahol fogadta a hívást. Ám kiderül, hogy nem az ő hanem egy másik kolléga illetékes az ügyben.
Régi megoldás: kiadja a másik kolléga (vezetékes, vagy mobil) számát az ügyfél újrahív.
Korszerű megoldás: a szervizes a mobilján megnyomja a * gombot és átkapcsolja a hívást arra annak az (alközponti mellékére) akire a hívás tartozik.
Milyen műszaki feltételek szükségesek a fenti megoldások használatához?
- bármilyen márkájú ISDN telefonközpont
- minőségi ISDN GSM adapter
- flottás előfizetés valamelyik mobil szolgáltatótól
Flottás mobil előfizetést kínál a T-mobile, a Pannon, Vodafone egyaránt. Hogy éppen melyik a legolcsóbb arról ad tájékoztatást a Tantusz nevű díjcsomag választó program.
Sok sikert és alacsonyabb telefonszámlát kívánok!

