Hívj vissza délután az email-emen! 2006/11/27

E-mail: Belátható időn belül önálló telefonról is hívható városi számmal?
Ez, a ma még kissé furcsának tűnő felszólítás a nem is olyan távoli jövő része. Már hazánkban is gőzerővel dolgoznak a szakemberek – a többek között – e-mail címhez is köthető telefonszámokat megvalósító ENUM projekten. Az ENUM (Telephone Number Mapping) egy hatalmas globális telefonkönyv, mely összeköti bolygónk 1.2 milliárd telefonvonalát a világ 360 millió internet felhasználójával. De milyen előnyöket tartogat ez számunkra?

ENUM – a jövő világméretű multifunkciós „telefonkönyve”

Mi az ENUM?

Egy jelenleg is fejlesztés alatt álló, globális különleges adatbázis-telefonkönyv mely a tervek szerint a világ 1.2 milliárd telefonvolát és 350 millió internet-felhasználóját köti majd össze! Azaz képes „kikeresni” a hívni kívánt vezetékes telefonszám (ingyenesen hívható) internetes elérhetőségét. Az ENUM segítségével a világ VOIP szolgáltatói könnyedén összekapcsolhatják egymás hálózatait, ügyfeleik az egész világon ingyen hívhatnák egymást! Legnagyobb elönye az, hogy ha valakit fel akarunk hívni, csak tárcsázzuk a jól megszokott vezetékes számát és ha a hívás díjmentesen is megoldható, nem fog pénzbe kerülni.

MSN szolgáltatás: Nem csak chat-elésre, de hívásfogadásra is alkalmas lesz?

Több mint tízmillióan már ingyen csevegnek

Az ENUM lényege, hogy „megmondja” az arra kíváncsiaknak, (tipikusan szoftvernek) hogy vezetékes telefonszámunk esetleg elérhető az internet irányából. Ha internet előtt ülve (ún. softphone-t vagy IP telefont használva) barátaink kedvenc VOIP szolgáltatatójukon át tárcsázzák jól ismert vezetékes telefonszámunkat, akkor a drága vezetékes hálózat helyett a hívás az interneten át végződik: teljesen ingyen. A projekt jelen állapotában is már több mint 10 milló felhasználót szolgál ki világszerte.

Mikor lesz nálunk is ENUM?

“Mindössze néhány hazai VOIP szolgáltató ad ENUM-os elérést az ügyfeleinek. Ha egy VOIP szolgáltató előfizetője 06-21-es számáról a másik VOIP szolgáltónál előfizető üzletfelét akarja felhívni (06-21-es számán) a hívás – annak ellenére, hogy azt az interneten keresztül végződött – díjköteles” – árulta el Sándor Zolán távközlési szakértő.

Az ENUM igazi hazai premierje egyelőre várat magára, de az érdeklődők számára már egy magyar nyelvű (két egyetem egy internet-szolgáltató által összerakott) online tudásbázis rendelkezésre áll az ENUM projekt magyar oldalán ( http://enum.sze.hu/ ).

A „faxolás” is akkor robbant be amikor a készlükék száma átlépte a kritikus tömeget

Kritikus tömeg kell új szolgáltatásokhoz

Az ENUM számos izgalmas, teljesen újszerű, életünket megkönnyítő szolgáltatást tartogat számunkra. Például lehetőség lesz arra, hogy ne csak IP-telefonunknak, hanem pl. e-mail címünknek, Skype vagy MSN azonosítónknak is saját ENUM száma legyen – azaz ha a tervek valóra válnak, mindenki hívhatóvá válik minden hálózatból.

A helyzet ugyanaz, mint 15 évvel ezelőtt a fax, vagy 10 évvel ezelőtt az e-mail, vagy a videotelefon esetében napjainkban. Ha e felhasználók száma túllép egy kritikus határt, egy csapásra futótűzszerű terjedésre számítanak a szakértők. Képzeljük csak el: egy eddig szétdarabolt, ingyen hívni csak „hálózaton belül” (Skype – Skype-ot például) képes rendszerek egy nagy egységes bárki által elérhető hálózattá állnak össze!

A szolgáltatók ellenérdekeltek

A dolog azért nem fenékig tejfel: a napnál is világosabb, hogy az ENUM projekt „erőltetése” elsősorban állami, felhasználói érdek. Jól jelzi ezt, hogy ugyan legutóbb 2004-ben, de már volt hazánkban is elnyerhető pályázati pénz ENUM-os fejlesztésre. A szolgáltatók ellenérdekletsége nyilvánvaló, hisz bevételük előfizetési díjból és a percdíjból tevődik össze. Számukra jelentős bevételkiesést jelentene, ha az eddig fizetős hívások egy része egy csapásra ingyenessé válna. Talán ezért is van, hogy a technológia már évek óta adott, és még ma is pénzbe kerül ha egyik 06-21-es számról egy másik (nem mi hálzatunkban előfizető) 21-es VOIP számot hívunk.
IP telefonközpont (VOIP PBX): intelligensen kezeli a kimenő hívásokat

VOIP telefonközponttal már most is ENUM-ozhatunk

“Kiskapu – mint mindenre – erre is létezik, de egyelőre csak külföldi számokra, hisz a magyar ENUM felhasználók száma elenyésző” – árulja el Sándor Zoltán kérdésünkre. Ha nem közvetlenül (ún. softphone-al, vagy IP telefonnnal) csatlakozunk kedvenc VOIP szolágáltatónkhoz hanem VOIP-telefonközpont segíségével, a probléma egy huszárvágással megoldható! Az intelligens IP telefonközpont ugyanis minden hívás előtt először megtudakolja, hogy lehet-e ENUM-on keresztül ingyen végződtetni a hívást, és ha biztos nem, csak akkor engedi tovább a fizetős irányba.

Ajánlatot kérek

A hozzászólás nem engedélyezett.