Ingyen telefonálás 60 országba a Gizmoval 2006/09/28
Holmi bátor fenegyerek módjára a ?nézd, milyen könnyedén szórakozunk az üzleti modelleddel? jelszóval zászlaján a Gizmo Projekt a nyáron bejelentette, hogy szolgáltatásaik révén 60 országban lehet ingyen hívni vezetékes illetve mobil telefon készülékeket. Ezzel a Gizmo Project ajánlata kenterbe veri a Skype májusban piacra dobott rendszerét, amivel az Egyesült Államokon illetve Kanadán belül lehetett ugyanilyen feltételek mellett ingyen telefonálni.
A Gizmo Project már februárban előkészítette ezt a lépését. Akkor a cég azt mondta, hogy a Dawntreader Ventures-ből származó 6 millió dollárt arra használnák, hogy a SoftClient-et átköltöztetik a felhasználói computertől mobil eszközökre. Most azonban úgy tűnik, hogy a pénz az úgy nevezett peering agreement nevű kosárban landolt, ami nem jelent mást, mint hogy az összeg más telekommunikációs cégek adatbázisainak megszerzésére illetve adatok cseréjére (peering) folyt el. Minderre azért volt szükség, hogy a Gizmo kiszélesítse IP telefon rendszerének használói körét, mielőtt megszakítják a kapcsolatot a PC-vel.
Telefonközpont a világfaluban
A Gizmo Project nagy dobását, tehát a vezetékes illetve mobil telefonok esetében is ingyenes internetes telefon használatot illusztris listával tudja megtámogatni, hiszen a szolgáltatás számtalan országra kiterjed, többek között Kínára, az Egyesült Államokra, Brazíliára, Japánra, Németországra, Thaiföldre, Franciaországra, az Egyesült Királyságra, Olaszországra, Dél-Koreára, Spanyolországra, Kanadára stb. Ez a cég elmondása szerint, 2 milliárd vezetékes telefont illetve mobil telefont jelent. A SIPphone elnöke, Jason Droege, azt mondja, hogy a jövőben még több országot bevonnának a folyamatba.
A VOIP folyamotos térnyerése az USA-ban
Ezt a tendenciát elnézve nem csoda, ha a hagyományos vonalas telefon rendszerek hajója több léken keresztül ereszt. A Cabelvision ezen a héten bejelentette, hogy regisztrálták az egy milliomodik (fizető) VOIP ügyfelüket. A Vonage a kétmillió felhasználó felé közeledik. Az eBay épp most jelentette be, hogy a Skype 44 millió dollárt kaszált ebben a negyedévben; ez ugyan még nem világrengető teljesítmény, de az előző időszakhoz képest javuló tendencia. És most itt van a Gizmo hálózat ingyenes csevelyvonala.
Érdekes lesz nézni, hogyan fordítja a SIPphone ezt a nagy felhajtást a saját javára ? bár a cég időnként úgy tűnt jobban alapoz a társadalom körében lefolytatott kísérleteire, mint a kapitalizmusra ? és hogyan fogja elkerülni azt a csapdát, melyet a Vonage már felállított saját magának, nevezetesen, megosztani a piacot olyan mértékben, hogy aztán az igények túlnőnek a felajánlott szolgáltatások körén.
A hagyományos telefon-szolgáltatások itthoni alkonya
Itthon is egyre nagyobb teret hódítanak és folyamatosan fejlődnek az IP-alapú telefonközpont, illetve az ezekhez tartozó IP-alközpont rendszerek melyek akár 200 kényelmi funkcióval is kényeztethetik használójukat, nem is beszélve a számtalan VOIP telefon és VOIP alközpont térnyeréséről. A fejlesztések különösen azért fontosak, mert a vállalatok a kommunikációjuk során nem engedhetik meg a hangtovábbítási bizonytalanságokat, a torz minőséget vagy a beszélgetések akadozását, többszöri megszakadását.
A hazai helyzet
Magyarországon talán a legelterjedtebb ingyenes szoftveres telefonálási lehetőség a Skype, azonban a piac szélesedésével az ország ?skypetalanítása? elkezdődött. A trónfosztásban résztvevő cégekkel ? melyek internetes rendszeren belüli illetve azon kívüli ingyenes telefonálási lehetőségeket kínálnak – lassan Dunát lehet rekeszteni és a számuk egyre nő. Közéjük tartozik többek között a VoipBuster, a VoipSunt IP alapú telefonszoftver honosítása szintén elkészült de ide tartozik több más telefonrendszer, például a JAJAH, VoipCheap, NeoPhoneX (csak rendszeren belül ingyenes és most kaptak 21-es hívószámot), DATAVOX, InternetCalls, KFKI-LNX, Optim, vagy akár az iCall.
Természetesen a lista nem teljes, de a gyors piaci változások miatt nem is lehet az. Mindenesetre az egyszeri internetezőnek pusztán annyit kell tennie, hogy bejelentkezik az éppen aktuális rendszerbe és kiáll stoppolni az információs világsztrádán. A potyázás természetesen díjmentes.
A megoldás egyetlen hátránya talán, hogy telefonközpont felhasználók számára nem elérhető mert csak a gizmo saját szoftverével megy.

