Az ingyen telefonálás igénye miatt megszűnik az ISDN? 2007/04/16

ISDN 2 és ISDN 30: nincs rá szüksége a lakosságnak csak a cégeknek.
A hónap elején jelenette a BBC, hogy az angol vezetékes szolgáltató, a British Telecom (BT), a lecsökkent igényekre való tekintettel még 2007-ben megszünteti lakossági ISDN szolgáltatását. A cég azzal indokolja döntését, hogy a szigetországi háztartások eddig is csak a gyorsabb internet reményében cserélték le régi analóg vonalaikat digitálisra, de az ADSL elterjedésével jelentőségét veszítette az ISDN szolgáltatás ebben a piaci szegmensben. A sors fintora, hogy pont a BT nyilatkozta, hogy „lehetetlen ISDN és ADSL-t egyazon végponton üzemeltetni” – igaz ennek már van vagy hat éve.

Egyaránt használható két analóg vonalként is

Mi az ISDN? (vagy ISDN BRI)

Digitális telefonvonal, egyszerre két hívásra alkalmas, de kár 10 telefonszámot is igényelhetsz hozzá, minden kollégának saját városi hívószáma lehet. Percdadíjai ugyan azok, előfizetési díja magasabb, kapcsolási ideje gyorsabban mint az analóg volnalé. Használatához ISDN telefonközpont szükséges. Két féle változatban kapható (PP – PMP), feltétlen konzultálj az alközpontossal mielött megredeled a helyi szolgáltatódtól!

A cégek körében népszerű az ISDN szolgáltatás

Az ISDN telefonközponttal rendelkező cégek és intézmények számos szolgáltatását élvezik a digitális telefonvonalaknak. A monarchia előfizetői számára a BT két fajtát is kínál az egy időben két beszélgetést biztosító ISDN2-t vagy más néven ISDN BRI-t a kisebb cégeknek, illetve a nagyok számára elérhető egy időben harminc beszélgetést biztosító és 100 hívószámot adó ISDN30-at vagy más néven ISDN PRI-t.

A ISDN digitális vonalak nyújtotta előnyök kihasználásához mindenképpen szükséges egy ISDN telefonközpont beszerzése. Az ezzel elérhető előnyök:

  1. saját közvetlen városi száma lehet külön előfizetési díj nélkül minden munkatársnak (ún. DDI szám) (több infót róla!)
  2. minimális tarifálási probléma – mert gyorsabb kapcsolás, pontosabb bontás mint az analóg központok esetében (több infót róla!)
  3. kapcsolás nélkül visszahívhatóak a munkatársak közvetlen számukon, ami jelenetős kapcsolgatástól kíméli meg a kezelőt (több infót róla!)
  4. megtarthatóak az analóg számok – melyek már jól be vannak járatva, mindenki ismeri őket
  5. VOIP-os kiegészítőt lehet csatlakoztatni a központhoz (több infót róla!)

Rugalmasan bővíthető a kapacitás
Az ISDN vonalak további előnyei, hogy jól szolgálják egy fejlődőben lévő vállalkozás céljait: ugyanis a meglévő ISDN hívószámok megtartásával újabb ISDN vonalak rendelhetőek, melyeteket a szolgáltató össze tud kötni a már meglévő ISDN előfizetésünkkel. Így ugyanazon telefonszámon nem kettő, hanem akár négy, hat, vagy akár nyolc-tizenkét hívás is fogadható.

Hazai ISDN helyzet
A BellResearch piackuktató jelentése szerint a hazai vállalati előfizetők kb. 70%-a, az intézményi előfizetők kb. 60%-a rendelkezik rendelkezik ISDN előfizetéssel. Ennek megfelelően alakul az ISDN telefonközpont ellátottság. „Egy belépő-szintű 10-20 munkatársat kiszolgálni képes ISDN telefonközpont ára készülékkel együtt kb. 150 – 250 ezer forintba kerül” – világosít fel Sándor Zoltán a Gloster telekom szakértője.

Ezért a pénzért a központ már

  1. PIN kódos rendszert kezel (előírás 2006 szeptembertől)
  2. automata kezelő fogadhatja a hívásokat
  3. önálló faxvonal nélkül is képes faxokat fogadni (mindössze egy fax DDI-t kell kijelölni)
  4. akár beléptető-rendszer is csatlakoztatható hozzá.

A hazai lakossági ISDN előfizetők számának alakulásáról ingyenesen elérhető kutatást nem találtunk, de valószínűsíthető: Magyarországon is rövid időn belül csak a cégek veszik majd igénybe a digitális telefonvonalakat.

Ajánlatot kérek

A hozzászólás nem engedélyezett.