Alközpont.net : Információk ISDN alközpont/telefonközpont/kisközpont/IP-PBX/VOIP telefonközpont témában

Hasznos cikkek

Miért buknak a cégek a VOIP-ra?

VOIP telefonközpont (IP-PBX): történelemmé teszi a telefonszámlát?
„Mi csak telefonálni akarunk, semmilyen extra szolgáltatásra nem tartunk igényt” - áll hozzá a telefon-rendszer cseréjéhez a legtöbb hazai cégvezető. Nemcsoda: a hagyományosan nagy nevű gyárak sokat tudó készülékeiért bizony gyakran van, hogy milliókat is le kell szurkolnunk a telepítő csapat markába. Van azonban már egy sokkal olcsóbb megoldás is: a VOIP telefonközpont.


Ne vegyél telefonközpontot: töltsd le ingyen!

IP-telefonközpont: 2012-re felváltja a hagyományos vezetékes technikátMark Spencer-t a Digium cég vezérét azzal a feladattal bízták meg előző munkahelyén, hogy szerezzen be cége számára egy nem túl drága, de sokat tudó központot. Mark – ahogy egy vele készült interjúban mondta – olyan felháborítóan drágának találta az összes ajánlatot, hogy gyakorlott programozóként ő maga írt egy PC-n futtatható Linux-alapú alkalmazást. Így született meg az Asterisk szabad forráskódú VOIP telefonközpont-szoftver legelső változata, mellyel azóta milliók váltották ki hagyományos vezetékes alközpontjukat – a többi már történelem, ahogy mondani szokták.


Percdíj nékül csengetnek itthon a külföldi telefonszámok

Ügyfélszolgálati call-center: helyi városi számról hívható a világ 4300 városából
Aki itthon csengető külföldi hívószámot akart, annak bizony mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, egészen mostanáig. A belga Voxbone cég VOIP-os megoldásával havi néhány euróért ugyanis Egyesült Államokbeli, német, norvég, szlovák, új-zélandi, pakisztáni, de akár még argentínai telefonszámhoz juthatunk, melyek nemzetközi percdíj nélkül csengethetnek az itthoni irodánkban. A gyanútlan hívó - a saját anyanyelvén köszöntő ügyfélszolgálatot hallva - nem is sejtheti, hogy városiként számlázott hívása a világ másik végén csenget.


Leginkább telefonszámla-csökkentés miatt vesznek telefonközpontot a budapesti kisvállalkozások

Csökkenő távközlési költségek sarkallnák az új telefonos beruházásokat?
Telefonszámla-megtakarítás, hívásátadás,PIN-kódos rendszer, automata kezelő: ezek voltak a négy legnépszerűbb válaszok legutóbbi mini- felmérésünkben, melyben arra kerestük a választ, hogy milyen okból vásárolnak telefonközpontot a budapesti kis- és közép vállalkozások. A kutatásból az is kiderült: a cégek döntő többsége mobilt használ, mégis csupán elenyésző százalékuk tervezi visszaadni vezetékes vonalait. Az idei év slágerének a VOIP tűnik: az internet-telefonálásra képtelen telefonközpontok gyakorlatilag az eladhatatlan kategóriába kerültek.


Csillagászati árak helyett telefonáljon olcsóbb tarifákkal külföldről is!

50% kedvezmény a roaming díjakon: a cikkből kiderül hogyan!
Külföldön van és családtagjaival szeretne beszélni? Kapcsolatot kell tartania a céggel külföldi nyaralása alatt is? Vagy külhoni szabadsága alatt kénytelen az itthoni dolgait a távolból intézni? A roaming-költségek minden esetben elkerülhetetlenek. Cikkünkben arra keressük a választ miként takaríthatunk meg a roaming kiadásokon hogy azt a pénzt inkább egy kellemes tengerparti vacsorára vagy szeretteink részére egy kedves szuvenírre költhessük.


Videotelefonálás: többé nem csak a "nagyok játékszere"


Videotelefonálás, video-konferencia, táv-konferencia – ezek mindennapos szavak a multi-cégek top-menedzsereinek szótárában. Ők elsősorban időt, másodsorban jelentős költséget takarítanak meg a valós idejű hang- és képátviteli szolgáltatásokkal. De mi a helyzet a legtöbb magyar munkavállalót foglalkoztató kis- és közepes vállalkozásokkal, ők hogyan tudnak hasznot húzni abból, ha nem csak hallják, de láthatják is azt, aki a vonal másik végén beszél? Erről szól Szekeres Viktor az alkozpont.net weboldal szerkesztőjének legújabb cikke.


3+1 telefonszámla-csökkentési jótanács települési önkormányzatoknak 2007-re

A megszorításoktól fuldokló önkormányzati vezetők számára 2007 egyik költségvetési kitörési pontja lehet a telekommunikációra fordított kiadások radikális csökkentése. Ma már a technika jóvoltából a telefonálási szokások megváltoztatása nélkül lehet a hivatal és kapcsolódó intézmény-rendszer éves telefon kiadásainak 30-40%-át megtakarítani. Hogyan? Erről szól Szekeres Viktor távközlési szakértő az alkozpont.net weboldal szerkesztőjének legújabb kifejezetten a önkormányzati vezetőknek szóló cikke.


4 biztosan várható VOIP-os trend 2007-ben

Hogyan könnyíti meg életünket a VOIP 2007-ben? Milyen újdonságok várhatóak - tette fel a kérdést egy kíváncsiskodó minap egy konferencián. Az iparág hihetetlen fejlődése miatt a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni, de az egész évet meghatározó néhány trend már most is kirajzolódni látszik. Erről szól Szekeres Viktor a www.alkozpont.net oldal szerkesztőjének legújabb a VOIP technológiát bemutató cikksorozatának következő része.


3 in 1 - nem sampon, akkor mi lehet?

Hybrex ACP 3 az 1-ben
A Hybrex ACP-t egy speciális készülék: G1-824 és GDS-600-as telefonközpontokhoz csatlakoztatva a felhasználók ugyanazt a fali készüléket egy időben

  1. mágnes kártyás beléptető rendszernek,
  2. kaputelefonnak és
  3. falitelefonnak is használhatják.

A Magyarország vezető gazdasági, tőzsdei online kiadványát a www.portfolio.hu-t üzemeltető Net Média Rt. 2006 júliusában költözött új telephelyére a Teréz körútra, ahol teljesen új rendszert építettek ki, egy Hybrex telefonközponttal; a hozzá csatlakoztatott ACP készülék segítségével a telefonközpont kaputelefonként és beléptetőrendszerként is használható.


Új fogalom a vezetékes távközlésben: VOIP migráció


A vezetékes telefóniát alapjaiban megrengető internet telefónia egy újabb fogalom megtanulására kényszerít minket: a VOIP migrációra. De mit is takar ez a ma még nagyon is idegennek tűnő szószerkezet? Hogyan lesz ettől kevesebb a telefonszámla, kényelmesebb a telefonálás és egyszerűbb az életünk? Erről szól Szekeres Viktor (a www.alkozpont.net oldal szerkesztőjének) cikke.


VOIP hívások: mikor fizetős, mikor ingyenes?

Az egész világot ingyen hívni? Már nem a távoli jövő része...
"VOIP-on hívtál, akkor ez neked teljesen ingyen van?” - szegezte nekem a kérdést egy barátom a minap akit interneten át hívtam fel az irodájában. Számos VOIP szolgáltató kínál ingyenes hívásokat, de, hogy mikor, hová és kiket hívhatunk ingyen az gyakran a szerződés apró betűs homályába vész. Cikkünkben azt próbáljuk meg tisztázni, hogy mikor díjmentes egy VOIP-os hívás és mikor kell a pénztárcánkba nyúlni egy-egy hosszúra nyúlt csevegés után.


Hívj vissza délután az email-emen!

E-mail: Belátható időn belül önálló telefonról is hívható városi számmal?
Ez, a ma még kissé furcsának tűnő felszólítás a nem is olyan távoli jövő része. Már hazánkban is gőzerővel dolgoznak a szakemberek - a többek között - e-mail címhez is köthető telefonszámokat megvalósító ENUM projekten. Az ENUM (Telephone Number Mapping) egy hatalmas globális telefonkönyv, mely összeköti bolygónk 1.2 milliárd telefonvonalát a világ 360 millió internet felhasználójával. De milyen előnyöket tartogat ez számunkra?


Fapados díjszámlálás havi 10 ezerért (3. rész)

Hogyan kerüljük el a telefonadót? - merül fel a jogos kérdés a közterhektől amúgy is agyonterhelt magyar vállalkozóban. A megoldás - azok számára akik olvasták az előző két cikket - kézenfekvő: PIN kódos rendszerrel. De hogyan vezessünk be sikeresen egy személyi kódos rendszert? Erről szól Szekeres Viktor cikke.


Telefonadó - mennyit kell fizetned és mit tehetsz, hogy elkerüld? (2. rész)

20%-os telefonadó a céges telefonszámlára
2006 szeptember 1-től egy újabb 20%-os mértékű húsbavágó adót kell fizetniük a vállalkozásoknak és a közintézményeknek: a telefonadót. De hogyan kell kiszámolni az adó mértékét, mikor kell megfizetni és milyen kiskapuk vannak a kikerülésére? Erről szól Szekeres Viktor cikke.


Pin kódos rendszer a Deák Ferenc kollégiumban - tapasztalatok a felhasználó szemével

Tetszik - nem tetszik: a szeptembertől 1-től szét kell választani a magán-hívásokat a hivatalostól, vagy a teljes telefonszámlájuk 20 százaléka után személyi jövedelemadót fizetni. A hívások megkülönböztetésére miért választanák a rengeteg és újabb vitákhoz vezető adminisztrációt, amikor a probléma könnyen megoldható PIN-kódos rendszer bevezetésével?

Díjelszámoló megoldás: megvehetjük önálló szoftverként (ha van aki kezelje) vagy szolgáltatásként (precízebb megoldás)

Mi a személyi kódos (PIN kódos) rendszer?

Minden munkatársadnak van két PIN kódja, amit minden alkalommal a hívott szám elé tárcsáz. A telefonközpontra kötött díjelszámoló alkalmzás segítségével személyre bontott telefonszámlák készíthetőek. Leghasznosabb előnyei:

  1. 30%-os költégmegtakarítás - a kollégák visszafogotabban kezelik a céges telefont ha tudják, hogy figyelik őket.
  2. 20%-os SZJA megtakarítás - 2006 szeptember 1-től ha a céges telefonszámla nincs szétválasztva hivatalos- és magán-hívásokra, akkor telefonadót kell utána fizetni. (Elkerülésére az APEH is a személyi kódos megoldást ajánlja.)



Szeptembertől természetbeni juttatásnak számít, ha valaki egy közintézményben magán-jellegű telefonhívást kezdeményez. A cégeken és közintézményeken az APEH a telefonszámla teljes összegének 20 százalékát kérheti számon, ha nem választják el a privát és a hivatalos hívásokat ? írtuk előző cikkünkben. Vázoltuk a szóba jöhető megoldásokat, jeleztük az előnyös és még előnyösebb lehetőségeket.


PIN kódos telefonközpont: áldás vagy átok? (1. rész)

átlagosan ennyi az elérhető megtakarítás
Sok már a telefonszolgáltató-váltás viszontagságait megjárt cégvezetőben merül fel a kérdés: hogyan lehetne további telefon-költségmegtakarítást elérni úgy, hogy ettől nem csökkenne a vállalat hatékonysága? Erről szól Szekeres Viktor legújabb cikke.


Puskás Tivadartól a VOIP telefonközpontig

Puskás Tivadar a telefonközpont feltalálója
Bell forradalmi találmánya, a telefon mindössze két készülék (és csakis kettő) között biztosított kapcsolatot. A telefonközpont, Puskás Tivadar nagyszerű találmánya annak a lehetőségét rejtette, hogy akár korlátlan számú telefontulajdonos is beszéljen egymással, nem csak kettő. Olvass tovább és tudd meg, hogyan segíti a - Puskás utáni - ISDN és VOIP telefonközpont a vállalkozások életét!


Használd te is a Skype-ot ingyenes kamerás megfigyelésére!


Több internetes fórumot is körbejárt téma, hogy miként használhatjuk az ingyenes Skype szoftvert (telefonáláson túl) otthonunk kamerás megfigyelésére. Hogyan? Erről szól Szekeres Viktor cikke.


A telefonközponttól (PBX-től) a VoIP-ig

A VoIP (Voice over Internet Protocol) telefónia, melyet egykor csak a technika megszállotjai használtak, immár egy használható, és kevésbé költséges alternatívája az alközponti PBX rendszereknek, melyeket bármekkora méretű cég használ. A VoIP-al a cégeknek megvan a lehetőségük, hogy a hagyományos előrecsomagolt alközponti megoldások helyett egy teljesen testreszabható telefonrendszer felé irányuljanak.


6 telefonszámla-csökkentési recept sokat kinn lévő külsős és kijárós munkatársat foglalkoztató cégeknek

Kis és közepes cégnek is előfordulhat, hogy egyszerre több telephelyen is vannak, és ez nagyban megemeli a távközlési költségeket. Ez a cikk nekik segít.


Hogyan használd alközpontod ügyfeleid megtartására?

Milyen ügyfélmegtartó megoldásokat kínál meglévő alközpontod? Néhány ügyes beállítással és egy kis odafigyeléssel sokat javíthatunk cégünk megítélésén ügyfeleink szemében. Ismerj meg a te alközpontodon is beállítható 4 fogást, mellyel meglévő ügyfélkörödet tudod jobban megtartani!


Az alközpont üzemeltetés 6 titka

Hogyan érd el, hogy alközpontod soha-soha ne romoljon el? Mindezt úgy, hogy a lehető legkevesebbe kerüljön? 6 titok amiről most lekerül a lepel!


5 biztos jótanács amitől 100%, hogy csökkenni fog a céges telefonszámlád

GSM adapter, ISDN vonalak, PIN kódos rendszer, korszerű alközpont, flottás mobil-előfizetés, alternatív-szolgáltató? Tudd meg mely megoldások azok,melyek csak viszik a pénzt és melyek azok amelyek 100%, hogy komoly megtakarítást hoznak!


4 katasztrofális telefonos hiba és kijavításuk fillérekből! - Bónusz cikk!

Hogyan kelthetik a kis és közepes cégek egy nagy és komoly cég benyomását betelefonálóikban? Hogyan lehet a legfontosabb "első benyomást" úgy alakítani, hogy egy profi cég hatását keltse? Melyek azok a katasztrofális bakik melyekre nap mint nap vásárolni vágyó ügyfeleket tántorítanak el az ilyen cégektől? Cikkünkből mindezt megtudhatod és azt is Te hogyan kerüld el ezeket!


Az alközpont telepít(tet)és 8 vastörvénye

Hogyan kerüld el, hogy a tegnap telepített alközpontod ne össze-vissza csengessen, a kért beállítások be legyenek állítva, és hogy azt kapd amit megrendeltél? Tudd meg, mi az alközpont telepítés 8 vastörvénye, amit ha vasfegyelemmel betartasz, nem kell attól félned, hogy átvernek.


A profi alközpontos cégek 6 biztos ismérve

Alközpontos céget választani olyan, mint házastársat: ha jól sikerül a frigy, az sokat lendít rajtad (de főleg a cégeden), ám ha rosszul választasz egy kínos válás elébe nézel rövid időn belül. Ha nincs „ismerős” a láthatáron az alábbi néhány jótanács hasznodra lehet! Megtudhatod hogyan különböztesd meg a profi alközpontos cégeket a kóklerektől,és hogy miként bizonyosodhatsz meg közel 100%-osan, hogy telepítendő vagy már telepített alközpontod hozzáértő kezekbe kerül!


4 tuti, kihagyhatatlan szempont alközpont vásárlás előtt

Hogyan határozd meg a szükséges analóg és ISDN fővonalak, az analóg és rendszermellékek számát? Melyek az alközponti alapszolgáltatások, s melyek azok az extrák, amitől jobb egy alközpont a többinél? Olvasd el cikkünket!


6 biztosan működő árajánlat-értékelő szempont

Tudd meg az árajánlat-kérés és értékelés hat legbiztosabb módszerét! Melyik telefonalközpont, GSM adapter, VOIP-os eszköz az igazán neked való? Álljon itt néhány azonnal alkalmazható, biztos jótanács, melyek segítenek dönteni, hogy melyik a legnyerőbb ajánlat!


Tartalom átvétel