Puskás Tivadartól a VOIP telefonközpontig 2006/10/14

Puskás Tivadar a telefonközpont feltalálója
Bell forradalmi találmánya, a telefon mindössze két készülék (és csakis kettő) között biztosított kapcsolatot. A telefonközpont, Puskás Tivadar nagyszerű találmánya annak a lehetőségét rejtette, hogy akár korlátlan számú telefontulajdonos is beszéljen egymással, nem csak kettő. Olvass tovább és tudd meg, hogyan segíti a – Puskás utáni – ISDN és VOIP telefonközpont a vállalkozások életét!

Az első telefonközpont Budapesten

Az első telefonközpont Budapesten
Az első budapesti távbeszélőközpont átadásának sikere óriási volt annak ellenére, hogy az akkori szolgáltatások jócskán elmaradtak a maitól. Több „gyermekbetegsége” közül említésre méltó, hogy viharban egyáltalán nem lehetett használni a hálózatot: mivel félő volt, hogy a villámlás kárt okoz a berendezésekben vagy az azt használókban. De igen zavaró volt a nagymértékű áthallás egyik vonalról a másikra. A korabeli filmek vicces jelenete, ahogy akaratán kívül az egyik hívó belehallgat a másik beszélgetésébe.

ISDN telefonközpont – miért ez napjaink piacvezető vállalati megoldása?

Manapság a legtöbb cég ISDN telefonközponttal rendelkezik. Az ISDN telefonközpont – egyik a felhasználók által leggyakrabban hangoztatott – előnye az, hogy fővonali oldalon digitálisan kapcsolódik a telefonszolgáltató hálózatára, ám mellékoldalon megtarthatják a régi jól megszokott analóg telefonkészülékeiket! (pl. Műegyetemi Iskolaszövetkezet telefonközpontjánál) Így jelentős beruházási költségtől kímélhetik meg magukat a vállalkozások, mert nem szükséges új telefonkészülékeket vásárolni.
Siemens Gigaset ISDN telefon – nem feltétlen szükséges
Az ISDN telefonközpont számos olyan előnyt, kényelmi szolgáltatást nyújt mely megkönnyíti a vállalkozások életét:

  • 2 fővonal, de 10 DDI hívószám tartozik egy ISDN csatlakozáshoz.
  • Saját direkt városi számai lehetnek az egyes mellékeknek
  • Továbbadja a bejövő hívás hívószámát a kijelzős készülékekre (akár analógra is!)
  • A fenti előnyök és a szolgáltatók folyamatos akció miatt ez napjaink legelterjedtebb telefonközpont megoldása.

    Cisco 7970 az IP telefonok Rolls Royse-a

    VOIP telefonközpont – kedvező alapár, sok extrával

    A VOIP telefonközpont elterjedését eddig egy dolog gátolta: nem volt elérhető igazán szélesszávú internet. A helyzet mára sokat javult, a penetráció a cégek körében közel 80%-osnak mondható.

    A VOIP telefonközpont lényege, hogy a hívások nem a hagyományos telefonhálózaton valósulnak meg, hanem az eddig csak a PC-k által használt LAN hálózaton. Nem a hagyományos drága telefonszolgáltatón keresztül végződnek a hívások, hanem a sokkal olcsóbb interneten át.

    Ezentúl még számos előnnyel rendelkeznek:

    1. A mellékállomásoknak fizikailag nem kell egy irodában lenniük a VOIP telefonközponttal, ezáltal rendkívül jól támogatja a távmunkát. Ha valaki otthonról akar dolgozni, a VOIP alközpont képes egy távoli készüléket alközponti mellékként kezelni, így hívást lehet neki kapcsolni, hívni tud egy másik melléket, vagy külső vonalat. Az otthoni IP telefon 100%-ig úgy viselkedik, mintha felhasználója bent ülne az irodában.
    2. A VOIP telefonközpont telepítése egyszerűbb, mert az IP telefonok a LAN (számítógépes) hálózatra telepíthetőek, ami óriási költségmegtakarítást jelent, mert nem kell két külön hálózatot építeni.

    Emellett rendkívül olcsón meg lehet kapni olyan szolgáltatásokat, amelyek a hagyományos telefonközpontoknál milliós beruházásokat igényelnének.

    1. Személyes hangposta: egy külsős hangposta rendszer egy hagyományos telefonközpontnál nagyságrendileg félmillió forintba kerül. Mindenkinek lehet saját hangpostája, személyre szabottan hozzájuthat a felhasználó a hangüzeneteihez, pl. a telefonközpont küld egy sms-t a hívásairól, vagy automatikusan menti a rögzített hangfájlokat, ami később meghallgatható.
    2. Hangrögzítés automatikusan, vagy gombnyomásra, kimenő vagy bejövő hívásokat, az összes mellékre vagy csak néhány kiválasztottra.Elérhető call-center szolgáltatások a KKV piacra
    3. Call center funkció: a hívás bejön a központba, ahol egy menürendszeren keresztül navigálják a hívót. A telefonközpont a hívást kapcsolhatja kezelőnek, vagy kezelői csoportnak, ha minden operátor foglalt, akkor várakoztatja míg fel nem szabadul az egyikőjük.
    4. Hangnemü IVR – A mai modern VOIP telefonközpontokban korlátlan szélességű és mélységű hangmenüt lehet kiépíteni. Ez egy meglévő telefonközpontra milliós nagyságrendű beruházást jelentene.
    1. Mindössze 15-20 000 Ft-ért kapható 1 BRI-s kártya VOIP telefonközponthozISDN támogatás – A VOIP telefonközpont PC-jében elhelyezett (PC boltban kapható PCI buszos) ISDN kártya biztosítja a kapcsolatot a hagyományos vezetékes ISDN hálózattal, így a publikus hálózatból is a régi jól bevált számokon elérhető a telefonközpont. De a kimenő hívásokat VOIP szolgáltatón keresztül költséghatékonyan lehet intézni.

    Szekeres Viktor (a Gloster telekom ügyvezetője) szerint eljutottunk végre odáig, hogy a kis- és középvállalkozások számára elérhetővé váltak olyan szolgáltatások, amelyeket korábban csak az igazán nagy cégek engedhettek meg maguknak. Mindez a széles szolgáltatási skála szolgáltatás egy egyszeri, néhány százezres beruházással könnyedén megvalósítható.

    Ajánlatot kérek

    A hozzászólás nem engedélyezett.